Úszás: Kós Hubert a felnőtt ob-n már hivatalos A-szintre készül

Vágólapra másolva!
2020.11.25. 17:05
Címkék
A novemberi korosztályos ob-n kiválóan szerepeltek az UTE úszói, decemberben a felnőttek között tovább javulnának, miközben edzőjük, Magyarovits Zoltán pedig fél szemmel már a jövő évi eseményeket lesi.

A budapesti Tüske Uszodában több, mint hatszáz gyerek részvételével tartották meg az ifjúsági és serdülő országos bajnokságot. Kiemelkedőt nyújtottak az UTE fiataljai, akik az ifjúságiak között az első, a serdülők mezőnyében pedig a második helyet szerezték mega a pontversenyben.

„Az ifiben vártuk a győzelmet, Kós Hubert, Nyirádi Réka és Kovacsics Márk mellett a többiek is hozták a magukét, sok érmes és pontszerző helyet gyűjtöttünk – kezdte a lila-fehérek edzője, Magyarovits Zoltán. – A serdülők között nyújtott teljesítményünk viszont még engem is meglepett egy kicsit, az első hat közé vártam a csapatot, az egyértelmű volt, hogy a Vasas lesz az élen, most ott vannak a korosztály igazi nagyágyúi.”

Kós Hubert lett a felnőtt ob-n olimpiai A-szintet úszna Forrás: MÚSZ
Kós Hubert lett a felnőtt ob-n olimpiai A-szintet úszna Forrás: MÚSZ

Kós Hubert lett a felnőtt ob-n olimpiai A-szintet úszna  •  Forrás: MÚSZ

Az újpesti utánpótlásedző szerint a rendhagyó körülmények dacára a legjobb döntést hozta az úszószövetség a mezőny kettéosztásával és az időfutamos rendszer bevezetésével.

„Csak azt sajnálom, hogy a serdülők között nem váltóversenyen, de egyébként semmi gond nem volt a szervezéssel. Szerintem az úszók mindenféle körülményhez képesek alkalmazkodni, gondoljunk csak arra, hogy elutaznak egy világversenyre és milyen rövid idő kell megszokniuk az időjárást vagy az átállást. Az sem volt szokatlan, hogy maszkot kellett viselni, hiszen most a mindennapjaink is erről szólnak, oda kell rá figyelni.”

A klub elsőszámú utánpótláskorú versenyzője, Kós Hubert legutóbb a margitszigeti Négy Nemzet-versenyen dobbantott nagyot, amikor 200 és 400 m vegyesen is nemhivatalos olimpiai A-szintet úszott. Most már edzője is azt szeretné, ha teljesítené az „igazit” is.

„Úgy érzem sikerült még előrébb lépnünk. Az ifi országos bajnokságon tizennégy számot végigúszott, volt olyan, hogy egy délután négyet. A fő számaiban nem javított a legjobbjain, viszont az úgymond idegen számokban biztatóan szerepelt, láthatóan sokat lépett előre – mondta tréner, majd kitért az kaposvári felnőtt ob-val kapcsolatos várakozásaira. – Huberttel szeretnénk kétszáz és négyszáz vegyesen újra az A-szintet, akár a nyári időt is túlszárnyalva, ezen kívül a száz pillangó fér még bele a programjába. És természetesen ott lesz Nyirádi Réka is, aki dobogóközelben van több számban is, neki jövőre a junior és a felnőtt Eb is képben lehet, de vessük el az olimpiát sem, még van négy-öt hónap a kvalifikációra. Rajtuk kívül pedig lehet még jó néhány olyan versenyzőnk, aki esélyes a döntőbe jutásra.”

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Aranyrangadó Győrben: az ETO-nak nyernie kell, az FTC nem kaphat ki

Kézilabda
31 perce

NHL: kilencgólos meccsen szépített a Panthers, egyenlített a Jets

Amerikai sportok
33 perce

NBA: Mitchell 43 pontjával szépített a Cavs, újra előnyben Jokicsék

Amerikai sportok
1 órája

Wladár Sándor: A magyar sport aranyfedezetei voltunk 2024-ben

Úszás
1 órája

Bognár György: Egy játékosból kell felkészülni – Varga Barnabásnak hívják

Labdarúgó NB I
1 órája

Gruber Zsombort a válogatott miatt is fűti a bizonyítási vágy

Labdarúgó NB I
2 órája

Szombati sportműsor: Paks–FTC az NB I-ben, Győr–FTC a női kézi NB I-ben, magyar–német a hoki-vb-n

Minden más foci
9 órája

A Paks főleg Varga Barnabásra figyel; Wladár: Mi vagyunk a magyar sport aranytartaléka

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik