Kajak-kenu: az ORV-n triplázó Máró a folyamatos fejlődésben bízik

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
2020.09.30. 18:18
Címkék
Szinte tökéletes három napot produkált a Maty-éren rendezett kajak-kenu ORV-n a 17 éves Máró Anna, aki jövőre már a világbajnokságon bizonyítana.

A negyvenkét magyar aranyéremből hármat a Tiszaújvárosi KKSE 17 éves kajakosa, Máró Anna vállalt magára az ősz elejére csúszott idei egyetlen jelentős nemzetközi utánpótlásversenyen, az Olimpiai Reménységek Versenyén.Máró Anna vállalt magára az ősz elejére csúszott idei egyetlen jelentős nemzetközi utánpótlásversenyen, az Olimpiai Reménységek Versenyén.

Többek között a K–1500 métert is behúzta, ami azért érdekes, mert az augusztus végi ifjúsági ob-n nem tudott nyerni ezen a távon. A Maty-éren azonban ezúttal minden klappolt.

Máró Anna éremkollekciója a szegedi ORV-n Forrás: MKKSZ
Máró Anna éremkollekciója a szegedi ORV-n Forrás: MKKSZ

Máró Anna és éremkollekciója a szegedi ORV-n  •  Forrás: MKKSZ

„Ezzel a teljesítménnyel most tényleg elégedett lehetek, mert azt gondolom, hogy a maximumot adtam ki magamból – kezdte honlapunknak Máró Anna. – Hosszabb volt ez az év, mint a korábbiak, az biztos, a versenyidőszak is megnyúlt több mint egy hónappal, de most már azért van egy kis időnk a pihenésre.”

Sokat tett hozzá azonban a felkészüléshez, hogy a karanténidőszak alatt a szokásoktól eltérően napi két vízi edzésen is részt tudott venni. Elmondása szerint fizikailag, de főleg mentálisan lépett sokat előre a 2012 óta kajakozó versenyző.

De természetesen – remélve, hogy akkor nem szól közbe a koronavírus-járvány – a jövő évtől még többet vár.

„Az elmúlt két-három évben mindig sikerült valamelyik nemzetközi versenyre kijutnom, de jövőre már az ifjúsági világbajnokságot szeretném. Egyesben, párosban és négyesben is szeretnék kvalifikálni, ami egyébként nehezebb, mint utána a vébén szerepelni. Persze az én álmaim között is szerepel az olimpia, de szeretek inkább kis célokat kitűzni, mert így tudok folyamatosan fejlődni.”

További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Popovic: Sokan leírtak minket...

Foci vb 2026
14 perce

Statisztikák: az ausztrál kapus első vb-meccse a török legenda, Rüstü Recber bemutatkozását idézte

Foci vb 2026
17 perce

Bernd Storck: A 2016-os Eb-n mindenki mögénk állt, ezt sohasem felejtem el

Magyar válogatott
32 perce

Úszás: ifi ob után ifi Eb, majd felnőtt Eb várja Antal Dávidot

Utánpótlássport
1 órája

A meccs legjobbja lett

Foci vb 2026
1 órája

Sokan úgy vélik, ez inkább a FIFA világbajnoksága, semmint a mexikóiaké

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: hét gól született a harmadik játéknapon – videós összefoglalók

Foci vb 2026
1 órája

Vincenzo Montella: Mindent megtettünk

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik