NB I: a 19 éves Tóth Péter álma valóra vált a Bp. Honvédban

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2020.06.08. 18:10
Címkék
A hétvégén először kapott lehetőséget az NB I-ben a Budapest Honvéd 19 éves labdarúgója, Tóth Péter, aki régóta várt már erre a pillanatra.

Szombaton első NB I-es mérkőzésén lépett pályára a Budapest Honvéd 19 éves labdarúgója, Tóth Péter.Tóth Péter.

Tóth Péter bemutatkozott az NB I-ben Forrás: honvedfc.hu
Tóth Péter bemutatkozott az NB I-ben Forrás: honvedfc.hu

Tóth Péter bemutatkozott az NB I-ben  •  Forrás: honvedfc.hu

A fiatalt az Újpest elleni idegenben 1–0-ra elveszített találkozó 75. percében cserélte be Pisont István vezetőedző, és mint később kiderült, a végeredmény addigra már kialakult, így Tóth vereséggel debütált. Nem úgy, mint május tizenhatodikán, amikor először szerepelt a felnőttcsapatban. A friss kupagyőztes akkor 3–1-re győzött a Diósgyőr elleni felkészülési meccsén, Tóth pedig a piros-feketék harmadik gólját szerezte. Most nem járt közel a gólszerzéshez.

„Majdnem minden megvolt a sikerhez, csupán a befejezések nem sikerültek. Óriási fölényben játszottunk – vélekedett a hétvégi találkozó után Tóth a Honvéd klubtelevíziójának. – A végén már nehéz volt labdához jutni, az Újpest a tizenhatosánál tömörült. Fenomenális érzés volt beállni. Mindig is az volt az álmom, hogy a Honvéd szurkolói előtt játszhassak, és ez most teljesült. Sajnos, győzelem nem párosult hozzá, de megyünk tovább.”

Tóth arra a kérdésre, hogy a megvalósult álom után, van-e már újabb, csak annyit felelt: „Minél többet játszani!”

A fiatal 2015-ben Békéscsabáról érkezett a Budapest Honvéd utánpótlásába, a 2019/20-as már véget ért bajnoki idények közül az U19-es bajnokságban három, az NB III-ban hat alkalommal játszott. Újra pedig akár kedden is bizonyíthat, az élvonalban ugyanis a Mol Fehérvár FC-t fogadja együttese. Érdekesség, hogy Tóth Péter a 44. labdarúgó, aki a Budapest Honvéd-Magyar Futball Akadémia neveltjeként lépett pályára a klub színeiben NB I-es összecsapáson.

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Együtt úszni az életért – ahol a sport, a hála és az új esély találkozik

Úszás
22 perce

Bombaformában lévő Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
54 perce

Varga Barnabás bekerült az AEK BL-keretébe

Bajnokok Ligája
1 órája

Arsene Wenger nyomon követi korábbi segítője bátor köveskáli kísérletét

Minden más foci
1 órája

80 éves lett az Ormai-birodalom ékköve

Egyéb egyéni
1 órája

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
2 órája

Josh Allen és a Buffalo hosszabbítás után húzta be az MVP-k csatáját Los Angelesben – videó

Amerikai sportok
2 órája

Debrecenben folytatná gólerős játékát a ZTE FC

Labdarúgó NB I
2 órája