Vívás: a 18 éves Nagy Dávid állt a párbajtőr-felnőttranglista élére

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2017.10.05. 18:28
Címkék
Akadtak talán, akik legyintettek, és azt mondták, csak kijött neki a lépés, amikor Nagy Dávid májusban megnyerte az évad utolsó felnőtt párbajtőr-válogatóját. A Vasas 18 esztendős vívója az új idény kezdetén azonban bizonyította, hogy a sikere nem a véletlen műve volt, hiszen első lett a „nagyok” között budapesti Magyar Kupa nyitófordulójában is.

Bruckner VinceA hazai párbajtőrvívás utóbbi években produkált eredményeire – akár Imre Géza riói ezüstjére vagy az olimpiai csapatbronzra – gondolva különleges meglepetésként értékelhető, hogy a nemzetközi szinten sikert sikerre halmozó, tapasztalt vívók helyett 18 éves fiatal vezeti a magyar felnőttrangsort. (Ez még akkor is bravúr, ha tudjuk: az elmúlt időszakban ebben a fegyvernemben ígéretes fiatalok sora villogott a páston, s ha csak Bányai Zsombor, Siklósi Gergely vagy Esztergályos Patrik nevét említjük, akkor még közel sem teljes a lista.) Márpedig Nagy Dávid, miután megnyerte az első ízben kiírt Magyar Kupa nyitófordulóját, a lajstrom élére ugrott.Bruckner VinceA hazai párbajtőrvívás utóbbi években produkált eredményeire – akár Imre Géza riói ezüstjére vagy az olimpiai csapatbronzra – gondolva különleges meglepetésként értékelhető, hogy a nemzetközi szinten sikert sikerre halmozó, tapasztalt vívók helyett 18 éves fiatal vezeti a magyar felnőttrangsort. (Ez még akkor is bravúr, ha tudjuk: az elmúlt időszakban ebben a fegyvernemben ígéretes fiatalok sora villogott a páston, s ha csak Bányai Zsombor, Siklósi Gergely vagy Esztergályos Patrik nevét említjük, akkor még közel sem teljes a lista.) Márpedig Nagy Dávid, miután megnyerte az első ízben kiírt Magyar Kupa nyitófordulóját, a lajstrom élére ugrott.

Persze Dávid sikere nem előzmény nélküli; májusban már megnyerte a legutóbbi felnőttválogatót. Ám a Vasas vívója a tavaszi diadal ellenére sem gondolta, hogy megint az övé lesz az arany:
„Egész héten éreztem az edzéseken, hogy jól megy a vívás, de ilyen erős mezőnyben azért nem számítottam győzelemre. Mentálisan és fizikailag is egyben voltam, talán ez lehetett a siker kulcsa.”

Nagy Dávid átvette a vezetést a felnőtt párbajtőrranglistán Forrás: International Fencing Federation
Nagy Dávid átvette a vezetést a felnőtt párbajtőrranglistán Forrás: International Fencing Federation

Nagy Dávid átvette a vezetést a felnőtt-párbajtőrranglistán  •  Forrás: International Fencing Federation

Ráadásul Nagy nem egyszerűen csak megnyerte az MK-fordulót... Ezúttal sem akármilyen neveket utasított maga mögé: megelőzte az olimpia bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Rédli Andrást, a legutóbbi világbajnokságon csapattag Siklósi Gergelyt, míg a döntőben felülmúlta klubtársát, az idén U23-as Eb-harmadik Bányai Zsombort.

De vajon ez azt jelenti, hogy jelenleg Nagy Dávid a legjobb formában lévő hazai párbajtőröző?
„Azt gondolom, ezt nagyon korai lenne kijelenteni –válaszol a felvetésrea kadet Európa-bajnok. – Tény, hogy az említett két versenyen nekem ment a legjobban a vívás, de szerintem túlzás azt mondani, hogy én vagyok a legjobb. Úgy vagyok vele, hogy jobb lépésről lépésre haladni.”

A Vasas vívói nemcsak egyéniben, hanem csapatban is taroltak, a tetejébe igazán fiatal együttessel: Nagy mellett Bányai (20), Bakos Bálint (20) és Buta Levente (21) alkotta az együttest. Azt a gárdát, amely a fináléban legyőzte a Rédli Andrást és Siklósi Gergelyt is a soraiban tudó Honvédot. Dávid a felnőttek között nemzetközi szinten ugyan még nem tette le a névjegyét, nyilván megkerülhetetlen a kérdés: a ranglistavezetőnek okvetlenül helye van a jövő évi világversenyeken?

„Nagyon korai erről beszélni. Még csak most kezdődött az idény, hosszú az út a vébéig, az Európa-bajnokságig. Persze, ha úgy megy a vívás, mint az utóbbi két alkalommal, akkor ki tudja...”

A junioreseményeken természetesen nem kérdéses Nagy részvétele, a korosztályának a versenyeire komoly reményekkel utazhat, immár a magyar csapat első számú tagjaként.

„Csapatban feltétlenül éremesélyesnek számítunk az Európa-bajnokságon és a vébén is. Egyéniben a nyolc közé jutással már elégedettek lennék, de a dobogós helyezés lenne az igazi.”

Akárhogyan is alakul, az biztos: önbizalom dolgában jól állhat a szakág új ígérete. Kulcsár Győző és Fenyvesi Csaba hazájában ranglistavezetőnek lenni nem akármilyen ajánlólevél.

További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

NBA: Cooper Flagg 45 ponttal vezette győzelemre a Mavst a Lakers ellen

Amerikai sportok
23 perce

Brazília: a patinás csapat menesztette a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
52 perce

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
53 perce

NHL: a kétszeres címvédő Florida lemarad a rájátszásról

Amerikai sportok
1 órája

Bajnoki címből félmillárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
2 órája

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
9 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
9 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik