U21: Készülnek Izland ellen

Z. A.Z. A.
2005.05.09. 22:05
Címkék
Három és fél hét múlva, június 3-án Izlandon játszik Eb-selejtezőt a magyar U21-es válogatott, amely a sorozat félidejében Horvátország mögött a második helyen áll a csoportjában. Róth Antal szövetségi edző irányításával a keret vasárnap óta tartózkodik a dunavarsányi edzőtáborban, ahol ma felkészülési mérkőzést játszik az NB I B-s Dunaújvárossal.
"Örülök annak, hogy a klubok a feszített bajnoki menetrend ellenére a rendelkezésünkre bocsátják a labdarúgókat - mondta az összetartásról Róth Antal. - Mindenképpen hasznos, hogy ismét tudunk gyakorlómérkőzést játszani, igaz, néhány futballista ezúttal nem tud velünk készülni. Tőzsér Dániel a Ferencváros kupadöntője miatt van távol, Regedei Csaba és Takács Zoltán sérült, Lattenstein Norbertnek a légcsövével van problémája, Feczesin Róbert pedig Hollandiába utazott, ám huszonkét labdarúgó így is itt van az edzőtáborban, és a tervek szerint kedden valamennyien egy-egy félidőt játszanak."Az U21-es keret:
Kovács Zoltán (Bodajk), Somogyi Csaba (Győri ETO) - kapusok, Zsók József (Győri ETO), Horváth Gábor (FC Fehérvár), Vati Zoltán, Horváth Gábor (mindkettő REAC), Balogh Béla, Pollák Zoltán (mindkettő MTK Budapest), Vaskó Tamás (Tatabánya), Máté Péter (Diósgyőri TK), Mészáros Attila (Bp. Honvéd) - védők, Sándor György (Győri ETO), Vadócz Krisztián (Bp. Honvéd), Bank István (Kaposvári Rákóczi), Czvitkovics Péter (MTK Budapest), Józsi György (Zalaegerszegi TE), Virágh Aladár, Müller Zsolt (Diósgyőri VTK) - középpályások, Kanta József (MTK Budapest), Jovánczai Zoltán (Kaposvári Rákóczi), Andorka Péter (Zalaegerszegi TE), Tisza Tibor (Diósgyőri VTK) - támadók
Legfrissebb hírek

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
1 perce

Urblík lehet a 12. olyan válogatott újonc Rossinál, aki nem Magyarországon született

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor

Kosárlabda
1 órája

Sportlövő-vb: Péni István továbbjutott a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
1 órája

Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

Labdarúgó NB I
1 órája

Vissza a gyökerekhez: új korszak kezdődik tollaslabdában

Egyéb egyéni
1 órája

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
1 órája

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
2 órája