Utánozni kellene a bolgárokat

Z. A.Z. A.
2005.03.24. 23:27
Címkék
Azt ugyan nem lehet állítani, hogy problémamentesen zajlik az U21-es válogatott dunavarsányi felkészülése, az azonban kétségtelenül igaz, hogy a szövetségi edző, Róth Antal csütörtökön már kedvezőbb helyzetben volt, mint két nappal korábban.
A felkészülés második napján még úgy tűnt, hogy akár három sérült labdarúgóját is helyettesítenie kell a biztonsági tartalékok közül valakivel, csütörtökre azonban javult a helyzet. A Győri ETO védője, Regedei Csaba és az FC Fehérvár támadója, Magasföldi József már teljes értékű edzésmunkát végzett, egyedül a Kaposvár csatára, Jovánczai Zoltán mozgott a többiektől külön. A futballista a bokáját fájlalja, és bizonyosan nem lép pályára a felnőttválogatott elleni mai edzőmérkőzésen, azonban arra van esély, hogy a keddi dunaújvárosi összecsapásig felépüljön. Tegnap egyébként Takács Zoltán, a Kispest bal oldali védője nem tréningezett, ám sérülése nem tűnik komolynak, és ő pénteken ott lehet a Szusza Ferenc-stadionban rendezendő összecsapáson. Ezen a meccsen egyébként Róth Antal együttesének úgy kellene futballoznia, mint ahogy teszi azt majd szerdán Bulgária válogatottja. Más kérdés, hogy az U21-es gárdában szereplő futballisták nem biztos, hogy ugyanazt tudják nyújtani a gyepen, mint Hriszto Sztoicskov futballistái. Szombaton egyébként Bulgária U21-es csapata is pályára lép Svédország ellen, és ha azt a találkozót a keddi ellenfél megnyeri, akkor éppúgy hat ponttal áll majd négy mérkőzés után, mint jelen pillanatban a Róth Antal vezette válogatott. A feladat tehát adott, kedden lehetőség lesz "meglépni" a csoportban lévő egyik riválistól…
Legfrissebb hírek

Urblík lehet a 12. olyan válogatott újonc Rossinál, aki nem Magyarországon született

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor

Kosárlabda
1 órája

Sportlövő-vb: Péni István továbbjutott a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
1 órája

Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

Labdarúgó NB I
1 órája

Vissza a gyökerekhez: új korszak kezdődik tollaslabdában

Egyéb egyéni
1 órája

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
1 órája

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
2 órája

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
2 órája