Wladár Sándor: A jövő eredményessége egyértelműen az edzők kezében van

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.05.25. 11:22
null
Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke volt a Nemzeti Sportrádió Sportreggel című műsorának vendége. Beszélt a „lex Milákról”, a 2024-es esztendő sikerességéről és a várakozásairól a közeljövőt illetően. Röviden mindenről, ami fontos az úszás világában.

Wladár Sándor a Sportreggelben először a „lex Milákról” beszélt, miután a parlament elfogadta a sporttörvény módosítását az edzőkkel kapcsolatban.

„Egy olyan helyzet alakult ki a párizsi olimpia után, ami elfogadhatatlan volt. Persze volt előzménye Párizs előtt is. Mindenre számítottunk, hogy kit fog beírni, hogy nem a Balázst írja be, de arra nem, hogy nem ír be senkit. Kristóftól is számos ígéret volt. A kezdeti lökést Tóth Ákos adta meg, Verrasztó Zoltán is szót emelt, őket kiemelném, hogy lépni kell. Zárt csoportban kezeltük, valaki kiszivárogtatta egy lapnak. Lehozták ezt a levelet, valaki kilőtte, ez egy szokásos dolog a szövetségben, hogy semmi nem marad titokban. Úgy voltunk vele, hogy menni kell ezen az úton, ha már elindultunk. Eljött, amikor a döntéshozók is azt gondolták, hogy lépni kell. Egy emberéletet mentettek meg a törvény elfogadásával. Köszönet Schmidt Ádám államtitkárnak, a parlament törvényalkotási bizottságának és a parlamentnek.”

Wladár hozzátette, hogy Virthre volt ugyan kihegyezve ez a kezdeményezés, de például Milák Plagányi Zsoltot sem írta be, aki így tízmillió forinttól esett el. De mostantól igyekeznek minden vitás kérdést megelőzni.

„Sok köszönetet kaptam, főleg a magyar úszóedzőktől. Jólesik, de nem az elismerésért csináltuk, hanem kötelességből.”

A sportvezető elmondta, hogy az utánpótlásra is kiemelten figyelni kell, és ehhez az edzőkre nagyon szükség van.

Őszintén mondom, hogy lehet itt jó elnök, lehet jó MOB-elnök, meg jó sportrádió, de a jövő eredményessége egyértelműen az edzők kezében van.”

A TELJES BESZÉLGETÉS ITT HALLGATHATÓ MEG


 

 

Legfrissebb hírek

Vancsa Zalán: A feljutás eddig a legszebb pillanat a pályafutásomban

Légiósok
2026.06.10. 17:10

Törőcsik András, a magyar futball elveszett zsenije

Magyar válogatott
2026.06.10. 15:51

„A Méridánál nem ismertem senkit, se edzőt, se játékost, de aztán leesett, hogy ők sem ismerik egymást”

Légiósok
2026.06.09. 17:53

Betelt a nevezési lista a Balaton-átúszásra

Úszás
2026.06.09. 09:28

Úszás: Antal Dávid hat, Kokas Fanni négy arannyal zárt az ifi ob-n

Utánpótlássport
2026.06.06. 20:48

Sós Csaba az úszó Eb kapcsán: Nem a szintek, a mezőny lett erősebb

Úszás
2026.06.06. 13:43

Úszás: folytatódott az Antal Dávid-parádé

Utánpótlássport
2026.06.05. 20:09

„Ki kell mondanom: hamarabb kellett volna edzőt váltanom” – Cseh László a Nemzeti Sportrádióban

Úszás
2026.06.05. 11:07
Ezek is érdekelhetik