Rasovszky Kristóf bronzérmes Szardínián

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.24. 15:49
null
Rasovszky Kristóf (jobbra) a harmadik helyen zárt (Fotó: hunswim.com)
Világbajnok nyílt vízi úszónk, Rasovszky Kristóf bronzérmet szerzett a Szardínia partjainál rendezett világkupa-versenyen. Betlehem Dávid centikkel lemaradva negyedik lett, míg a női mezőnyben az első állomáson ezüstérmes Fábián Bettina ezúttal legjobb magyarként a hatodik helyen zárt – áll a Magyar Úszószövetség beszámolójában.

Rasovszky Kristóf többszörös címvédőként indult neki a Golfo Aranciban rendezett viadalnak: tavaly ő nyerte a versenyt ugyanitt, később – zsinórban negyedszer – a világkupa-összetettben is első lett, és február óta ő a 10 km regnáló világbajnoka. Igaz, épp a dohai szereplést követő pihenő, majd kisebb betegség miatt a „harci formájától” jócskán elmaradva indult neki a vk-sorozat első versenyének Egyiptomban, ahol tőle szokatlan módon a 13. helyen zárt.

Ezúttal sokkal acélosabban úszott – egy törökországi edzőtáborból érkeztek –, veszprémi társával, Betlehem Dáviddal egyetemben végig az élmezőnyben haladt, a hajrá pedig magyar–francia párviadalt hozott: Marc-Antoine Olivierrel és Logan Fontaine-nel csatáztak óriásit a magyarok. Olivier sprintje kifejezetten jól sikerült, így ő egyedül ért be elsőnek, ellenben Kristóf és Dávid, plusz köztük a másik francia vállt a vállnak feszítve robbant a célba – öt tizedmásodpercen belül ütötték meg a panelt, a célfotó Fontaine-t hozta ki másodiknak, Rasovszky két tizeddel, Betlehem további három tizeddel később ütött be a második-harmadik-negyedik helyen.

Azaz a Rasovszky-Betlehem páros dobogó még mindig várat magára a nagyobb nemzetközi viadalokon – a versenynaptárban a júniusi Európa-bajnokság, de még inkább a párizsi olimpia tűnik kiváló alkalomnak arra, hogy megtörjön a jég. Harmadik indulónk, Gálicz Péter a 45. helyen zárt.

Mint kiderült, világbajnokunk ezúttal sem volt százszázalékos állapotban, ezért is rendkívül elégedett a harmadik hellyel. „Ez jó volt, bár kicsit meg vagyok fázva, de ez annyira nem zavart. Nagyon jól mentek az edzések az elmúlt időszakban, és a versenyen is kifejezetten jól éreztem magam. Az éremnek nagyon örülök, remélem, az Európa-bajnokságon is meglesz a dobogó” – összegzett Kristóf a hunswim.com-nak.

A női mezőnyben is hatalmas volt a küzdelem, párizsi indulónk, Fábián Bettina az élmezőnyben úszott, öt kilométernél a negyedik volt, a hajrára azonban a négyes élbolyt üldözők között ragadt, így legjobb esetben is csak ötödik lehetett – végül hatodiknak rangsorolta őt a célfotó, mert akárcsak a férfiaknál, itt is többen estek rá nagyjából egy időben a célpanelre.

A négy állomásból álló vk-sorozat felénél Betlehem Dávid a második, Rasovszky Kristóf a hetedik helyen áll, míg a nőknél Fábián Bettina a harmadik.

Nyílt vízi világkupa-sorozat, 2. állomás, Golfo Aranci
Férfiak: 1. Marc-Antoine Olivier (francia) 1:50:03.00… 3. Rasovszky Kristóf 1:50:04.50, 4. Betlehem Dávid 1:50:04.80… 45. Gálicz Péter 1:56.06.80
Nők: 1. Ana Marcela Cunha (brazil) 2:02:00.70… 6. Fábián Bettina 2:02:04.80… 20. Szimcsák Mira 2:02:30.90… 25. Olasz Anna 2:03:06.40

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik