Del Potro még nem a régi, Bagdatisz sok volt neki

Vágólapra másolva!
2011.01.20. 14:23
null
Del Potro még messze van korábbi önmagától (Fotó: Action Images)
Markosz Bagdatisz 6:1, 6:3, 4:6, 6:3-ra nyert Juan Martín del Potro ellen, ezzel bejutott az Australian Open harmadik fordulójába. A szintén argentin David Nalbandian is búcsúzott a küzdelmektől, miután feladta a litván Richard Berankis elleni találkozóját. Andy Murray újabb sima győzelmet aratott, csakúgy, mint a hölgyeknél Samantha Stosur.

 

Két olyan játékos játszotta a 2. forduló utolsó mérkőzését, aki már fiatalon berobbant az élmezőnybe: Bagdatisz 2006-ban 20 évesen döntőt vívott az Australian Openen, míg Del Potro 2009-ben 21. születésnapja előtt nem sokkal lett US Open-bajnok.

A ciprusi azóta nem tudott hasonlóan nagyot dobbantani, Del Potrónak pedig szinte az egész tavalyi szezonja ráment csuklósérülésére és -műtétjére.

Minden idők legmagasabb Grand Slam-győztesén még nagyon látszott a hosszú kihagyás, szervajátéka közel sem olyan stabil, mint volt, és tenyeresei sem olyan félelmetesek. Egy szó mint száz, messze van még másfél évvel ezelőtti formájától, amit Bagdatisz könyörtelenül ki is használt.

Az első két szett elvesztése után Del Potro a harmadik játszma elején először a mérkőzés során elvette ellenfele adogatását, amit aztán a minden ellenállás nélkül vissza is adott. A szett végén azonban megint ő koncentrált jobban, így mégis szépíteni tudott, életben tartva reményeit. Ezzel azonban csak elnyújtani tudta a találkozót, a fordításra nem volt esélye, Bagdatisz 6:3-ra megnyerte a negyedik játszmát, ezzel utolsóként a mezőnyből elfoglalta helyét a legjobb 32 között, ahol az osztrák Jürgen Melzer vár rá.

Nalbandian (jobbra) nem volt túl jó bőrben
Nalbandian (jobbra) nem volt túl jó bőrben

Nem volt jó napjuk az argentinoknak, hiszen korábban David Nalbandian is kiesett, aki az első fordulóban drámai meccsen búcsúztatta Lleyton Hewittot. Az ötszettes csatát a jelek szerint nem igazán tudta kipihenni, hiszen a litván Richard Berankis már 6:1, 6:0, 2:0-ra vezetett ellene, amikor a dél-amerikai rosszullétre hivatkozva feladta a küzdelmet.

Andy Murray ellenben második mérkőzésén sem veszített játszmát, kevesebb mint két óra alatt végzett az ukrán Ilja Marcsenkóval, és készülhet a 32. helyen kiemelt spanyol Guillermo García-López ellen.

A hölgyeknél az esti programban a hazaiak nagy reménysége, Samantha Stosur nem okozott csalódást szurkolóinak, 6:3, 6:2-re nyert Vera Dusevina ellen, a következő körben viszont a tavalyi wimbledoni elődöntős Petra Kvitová már keményebb dió lehet számára.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (25 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)   
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ
Bagdatisz (ciprusi, 21.)–Del Potro (argentin) 6:1, 6:3, 4:6, 6:3
Murray (brit, 5.)–Marcsenko (ukrán) 6:1, 6:3, 6:3
Berankis (litván)–Nalbandian (argentin, 27.) 6:1, 6:0, 2:0-nál Nalbandian feladta
 
A 3. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Nadal (spanyol, 1.)–Tomic (ausztrál)
Isner (amerikai, 20.)–Cilic (horvát, 15.)
Juzsnij (orosz, 10.)–Raonic (kanadai)
Berankis (litván)–Ferrer (spanyol, 7.)
Söderling (svéd, 4.)–Hernych (cseh)
Dolgopolov (ukrán)–Tsonga (francia, 13.)
Melzer (osztrák, 11.)–Bagdatisz (ciprusi, 21.)
García-López (spanyol, 32.)–Murray (brit, 5.)
Berdych (cseh, 6.)–Gasquet (francia, 28.)
Nisikori (japán)–Verdasco (spanyol, 9.)
Almagro (spanyol, 14.)–Ljubicic (horvát, 17.)
Troicki (szerb, 29.)–Djokovics (szerb, 3.)
Roddick (amerikai, 8.)–Haase (holland)
Wawrinka (svájci, 19.)–Monfils (francia, 12.)
Robredo (spanyol)–Sztahovszkij (ukrán)
Malisse (belga)–Federer (svájci, 2.)
 
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Stosur (ausztrál, 5.)–Dusevina (orosz) 6:3, 6:2
Safárová (cseh, 31.)–Zakopalová (cseh) 6:3, 6:7, 7:5
 
A 3. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Wozniacki (dán, 1.)–Cibulková (szlovák, 29.)
Sevastova (lett)–Manaszijeva (orosz)
Henin (belga, 11.)–Kuznyecova (orosz, 23.)
Niculescu (román)–Schiavone (olasz, 6.)
V. Williams (amerikai, 4.)–Petkovic (német, 30.)
Görges (német)–Sarapova (orosz, 14.)
Li Na (kínai, 9.)–B. Záhlavová-Strycová (cseh)
Scheepers (dél-afrikai)–Azarenka (fehérorosz, 8.)
Peng Su-aj (kínai)–Morita (japán)
Halep (román)–A. Radwanska (lengyel, 12.)
Petrova (orosz, 13.)–Makarova (orosz)
Cornet (francia)–Clijsters (belga, 3.)
Stosur (ausztrál, 5.)–Kvitová (cseh, 25.)
Pennetta (olasz, 22.)–Peer (izraeli, 10.)
Pavljucsenkova (orosz, 16.)–Benesová (cseh)
Safárová (cseh, 31.)–Zvonarjova (orosz, 2.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik