„Öreg barátod Neked szurkol most is és a jövőben is” – Federer is üzent a búcsúzó Nadalnak

Vágólapra másolva!
2024.11.19. 11:36
Roger Federer és Rafael Nadal (Fotó: Getty Images)
Érzelmes levélben méltatta a héten visszavonuló Rafael Nadalt korábbi nagy riválisa, a teniszvilágtól 2022-ben elköszönt Roger Federer.

A közösségi oldalára feltett, háromoldalas írásban a 20-szoros Grand Slam-bajnok kifejtette, sokszor kikapott a balkezes spanyol sztártól – többször, mint ahányszor sikerült legyőznie őt –, és senki sem állította akkora kihívások elé, mint a salakkirály.

„Salakon olyan volt, mintha a te udvarodban játszottunk volna, és úgy kellett küzdenem, mint még soha életemben. Újra kellett alakítanom a játékomat, és még az ütőm fejméretét is miattad növeltem meg, hogy hátha az segíteni fog” – fejtette ki a 43 éves svájci klasszis, megemlítve Nadal jellegzetes rituáléit a vizes palackok elhelyezésétől a hajrendezésen át az alsónemű megigazításáig. „Ez az egész titokban tetszett nekem, mert annyira egyedi volt, annyira rafás” – tette hozzá.

Federer megemlítette, hogy friss világelsőként érkezett Miamiba 2004-ben, aztán ott kikapott egy nagy bicepszű tehetségtől, akiről már sokat hallott teniszes berkekben. Közös emlékként idézte fel a félig füves-félig salakos pályán vívott bemutató meccsüket, a rekordot jelentő 50 ezer ember előtt vívott dél-afrikai találkozójukat, illetve hogy nem egyszer szó szerint egymást támogatták a fáradtságtól a döntő utáni díjátadón.

„Hálás vagyok neked, hogy a gyermekeim az akadémiádon edzhettek, bár aggódtam, hogy balkezesként térnek haza onnan” – írta tréfásan bejegyzésében. Közölte, a 2022-es londoni Laver-kupán az volt a legcsodálatosabb, hogy Nadallal vívhatta az utolsó mérkőzését, de nem ellenfélként, hanem páros partnerként, és aznap a pályát és a könnyeket is megosztották egymással.

„Most a karriered lezárására összpontosítasz, úgyhogy majd utána beszélünk. Tudd, hogy öreg barátod Neked szurkol most is és a jövőben is. Üdvözöl rajongód, Roger!” – írta zárszóként.

A spanyolok 22-szeres Grand Slam-bajnoka a délután Malagában rajtoló Davis-kupa-döntőn zárja le pályafutását, de még nem tudni, hogy melyik mérkőzésen lép pályára. A spanyol–holland negyeddöntő 17 órakor kezdődik.

 

Legfrissebb hírek

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
6 órája

„Pozitívan, nagy elvárással, de nyomás nélkül várjuk a párharcot” – Piros Zsombor az Ausztria elleni Dk-selejtező előtt

Tenisz
12 órája

Videó: majdnem Jannik lett Carlosból – Szabalenka elszólta magát Alcaraz társaságában

Tenisz
2025.09.09. 12:05

Négy szettben legyőzte Sinnert, Alcaraz lett a US Open bajnoka

Tenisz
2025.09.07. 23:36

Djokovics nem adja fel a 25. Grand Slam-trófeája megszerzését

Tenisz
2025.09.06. 12:03

Sinner lesz Alcaraz ellenfele a US Open döntőjében

Tenisz
2025.09.06. 07:34

Djokovics két szetten át tartotta a lépést, de nem tudta megállítani Alcarazt a US Open elődöntőjében

Tenisz
2025.09.05. 23:45

US Open: négy szettben nyert, Djokovics 38 évesen negyedik idei GS-elődöntőjére készül

Tenisz
2025.09.03. 07:57
Ezek is érdekelhetik