Wimbledon: Federert hátfájdalmai sem akadályozták

2012.07.02. 17:10
Címkék
Az Angol nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének nyolcaddöntőjében a korábbi világelső svájci Roger Federer négy szettben legyőzte a belga Xavier Malisse-t.

A két teniszező 11. egymás elleni találkozójára készült, és bár az első összecsapást (még 1999-ben) Malisse nyerte meg, az ezt követő 9 mérkőzésüket egyaránt a svájci klasszis nyerte meg.

Federer az első szettben 4:3-as előnyénél kisebb hátsérülést szenvedett, ezt követően ápolásra szorult, de tudta folytatni a játékot, és bár Malisse 5:5-nél 4. fogadólabdájával elvette a svájci adogatását, a korábbi egyből visszabrékelt, majd a rövidítésben esélyt sem hagyott ellenfelének – 6–1-nél öt szettlabdához jutott, és az elsővel élve megnyerte a játszmát (7:6).

Az esőszünetet követő második szett inkább a rövidítésre hasonlított, a belga játékos csak egy játékot tudott megnyerni (6:1), cserébe a harmadik elején egyből lebrékelte Federert, és ezt az előnyét végig megtartva szépített (4:6).

Sőt, Malisse a 4. játszma elején is brékelt, így saját adogatása megnyerése után 2:0-ra vezetett, azonban a svájci sorozatban nyert három játékkal fordított, majd egy újabb brékkel és nyert szervajátékkal már 5:2-re vezetett, így a belgának a mérkőzésben maradásért kellett adogatnia. Bár ezt még megtette, Federer az újabb adogatásával már végleg eldöntötte a továbbjutás kérdését (6:3), és várja az Istomin–Juzsnij találkozó győztesét a negyeddöntőben.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (16 100 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Federer (svájci, 3.)–Malisse (belga) 7:6, 6:1, 4:6, 6:3

Legfrissebb hírek

Mindenki a klasszikus öltözetét viseli – a mai mezek

Foci vb 2026
11 perce

Wimbledon: Stollárék a nyolcaddöntőben, az első kiemelttel játszanak

Tenisz
24 perce

Halász Bence: Olimpiai bajnok, az első magyar szabadtéri világbajnok és Európa-bajnok akarok lenni – utóbbi talán már idén

Atlétika
32 perce

A reptéri munkás is földre borult – így fogadták otthon a Zöld-foki-szigeteki hősöket – videó

Foci vb 2026
46 perce

Haaland és Vinícius mémvideója összehozta a norvég és a brazil szurkolókat

Foci vb 2026
51 perce

F1, Brit Nagydíj, verseny

F1
56 perce

Érdekes párharc lehet: Haalandnak jó „ügyfele” Gabriel

Foci vb 2026
1 órája

Brazíliának a 2002-es vb-döntő óta meggyűlt a baja az európai nemzetekkel

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik