Tenisz: a címvédő ellen döntőzik az első kiemelt Kohlschreiber

2012.07.27. 18:56
Címkék
A Kitzbühelben zajló férfi tenisztorna elődöntőjében a korábban Balázs Attilát is legyőző, első helyen kiemelt Philipp Kohlschreiber szetthátrányból fordítva nyert az olasz Filippo Volandri ellen.

Ellenfele a döntőben az ötödikként rangsorolt szlovák Martin Klizant két 6:3-as szettel elintéző Robin Haase lesz.

Kohlschreiber az idén másodszor, pályafutása során hetedszer jutott el ATP-torna fináléjáig, eddig négy végső sikert aratva, salakon viszont eddig kettőből kettő a mérlege. Haase eddig egyszer játszott döntőt, egy éve pont itt, Kitzbühelben, ahol a spanyol Albert Montanés ellen döntő játszmában kerekedett felül, így a holland a torna címvédője.

ATP 250-ES TORNA, BET-AT-HOME CUP, KITZBÜHEL (358 425 euró, salak)
ELŐDÖNTŐ
Kohlschreiber (német, 1.)–Volandri (olasz) 6:7, 6:2, 6:2
Haase (holland, 3.)–Klizan (szlovák, 5.) 6:3, 6:3
A DÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Kohlschreiber (német, 1.)–Haase (holland, 3.)

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vk: Péni István negyedik légpuskában

Egyéb egyéni
7 perce

Bombameglepetés: belga játékos búcsúztatta Alcarazt Sanghajban

Tenisz
40 perce

Merre tovább, magyar sport? címmel konferenciát rendeznek

Egyéb egyéni
1 órája

A román szövetséghez fordult Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
1 órája

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
1 órája

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
1 órája

Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon

Labdarúgó NB I
2 órája