Tenisz, Dk: Rafael Nadal fáradt, de motivált a hétvégi finálé előtt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.11.29. 10:04
Címkék
Fáradtnak, ám kellőképpen motiváltnak érzi magát Rafael Nadal, a spanyolok teniszezője az argentinok ellen pénteken kezdődő Davis Kupa-döntő előtt.
A világranglista második helyezettje a múlt heti londoni Mesterek Kupáján csalódást keltően nem jutott elődöntőbe, és akkor úgy fogalmazott: jelenleg kevésbé szenvedélyes a játék iránt.Legutóbb viszont hangsúlyozta: akkori szavait kicsit „eltúlozták”. „Az igaz, hogy nagyon kemény a szezon, és fárasztó sok éven át hétről hétre magas színvonalon teljesíteni. Most viszont az a fontos, hogy száz százalékkal dolgozzunk minden nap, és olyan állapotban legyünk, hogy meg tudjuk nyerni a Davis-kupát” – tette hozzá.A két csapat a 2008-as fináléban már találkozott, akkor – a sérült Nadal nélkül – a spanyolok idegenben, kemény borításon 3:2-re nyertek. Ezúttal Sevillában, salakon csap össze a két együttes.A sorsolást csütörtökön tartják. A házigazdáknál Nadal mellett David Ferrer vívja az egyes mérkőzéseket, párosban Feliciano López és Fernando Verdasco bevethető.Az argentinoknál Juan Martín del Potro, David Nalbandian, Juan Mónaco, Juan Ignacio Chela és Eduardo Schwank közül választ Tito Vázquez szövetségi kapitány.
Legfrissebb hírek

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
12 perce

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a győri kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
12 perce

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
13 perce

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
13 perce

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
20 perce

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
37 perce

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
38 perce

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
41 perce
Ezek is érdekelhetik