Gyementyjeva esélyt sem adott S. Williamsnek

2010.01.15. 12:22
null
Gyementyjeva meggyőző teljesítményt nyújtott (Fotó: Reuters)
Címkék
Az első helyen kiemelt amerikai Serena Williams nem bírt Jelena Gyementyjevával a Sydneyben rendezett WTA-torna döntőjében. Az orosz teniszezőnő két szettben, 6:3, 6:2-re nyert.

Már az elődöntőben, a Szávay Ágnest kiejtő francia Aravane Rezai ellen is a vártnál nehezebben nyert Serena Williams (3:6, 7:5, 6:4), a fináléban pedig szinte esélye sem volt az ötödik helyen ramgsorolt Jelena Gyementyjeva ellen.

Az orosz teniszezőnő két játszmában, a vártnál könnyedébben múlta felül az első kiemelt amerikait.

Az első szettben Gyementyjevának háromszor adódott lehetősége elnyerni riválisa adogatását, s mindhárom eséllyel élt is. A saját szervajátéka is rendre hatásosabb volt, első adogatásai jóval nagyobb százalékban sikerültek, mint Williamsnek.

„Szerencsésnek mondhatom magam, hogy továbbjutottam. Megpróbáltam a legjobbamat hozni a mérkőzésen, de ez nem sikerült" – mondta még a győztes elődöntőt követően Serena, aki a fináléban sem tudott megújulni.

A második szett még az elsőnél is simábban alakult: ebben a szakaszban Serenának sansza sem nyílt elnyerni Gyementyjeva adogatását, mivel ekkor már bréklabdája sem volt.

A mindössze egy és negyed órán át tartó mérkőzést megérdemelten nyerte meg az orosz teniszező.

WTA-TORNA, MEDIBANK INTERNATIONAL, SYDNEY (600 000 dollár, kemény pálya) 
EGYES, DÖNTŐ
Gyementyjeva (orosz, 5.)–S. Williams (amerikai, 1.) 6:3, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája 2014 teszt
1 perce

15 év után, immáron vezetőedzőként tér vissza a West Hamhez Scott Parker – hivatalos

Angol labdarúgás
4 perce

Olaszországban arra számítanak, hogy Modric, Moreira és Ramos sem kezd a Fradi ellen

Európa-liga
7 perce

Bajnokok Ligája minden mennyiségben: médiapartnerség a Nemzeti Sport és az RTL+ között

Bajnokok Ligája
21 perce

Sportlövő-vb: döntős vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
32 perce

Hova menjünk először, ha kipróbálnánk a hegymászást?

Csupasport
36 perce

Dánia: nem volt hordágy a női futballmeccsen, még egy kordont is felajánlottak a sérültnek

Minden más foci
44 perce

Ligetvári Patrik csak arra nem készül, hogy a kapuba kell állnia

Kézilabda
54 perce