Czink Melinda megszerezte első WTA-tornagyőzelmét

Vágólapra másolva!
2009.09.20. 22:13
Címkék
Czink Melinda 4:6, 6:3, 7:5-re legyőzte a cseh Lucie Safárovát a québeci tenisztorna döntőjében, így megszerezte pályafutása első WTA-torna-győzelmét.
Czink Melinda először vesztett játszmát a torna során, ám ez sem zavarta meg (Fotó: Imago, archív)
Czink Melinda először vesztett játszmát a torna során, ám ez sem zavarta meg (Fotó: Imago, archív)

Czink Melinda pályafutása második döntőjét játszhatta WTA-tornán – a 2005-ös canberrai fináléban kikapott a szerb Ana Ivanovicstól –, az a Lucie Safárová várt rá, akivel még sosem csapott össze ezt megelőzően.

A két balkezes játékos az első négy játékban hozta az adogatójátékát, az első bréket 2:2-nél Safárovának sikerült bemutatnia. A cseh lány jól vigyázott előnyére, és már 5:3-nál volt három szettlabdája, ám ekkor még Czink megmenekült.

A következő játékban viszont már Safárová adogatott, és ekkor már nem hibázott, 6:4-re megnyerte a nyitó játszmát.

A második szett sorsáról ugyancsak egy brék döntött, és ez szerencsére ezúttal Czink nevéhez fűződött. A magyar játékos 2:1-es vezetésnél vette el ellenfele adogatójátékát, saját szerváinál pedig rendkívül magabiztos volt – csak egy bréklabdát engedélyezett Safárovának, amit hárított is –, így a 6:3-as második játszma után jöhetett a döntő felvonás.

Ez az addigi játékot látva kissé meglepően, három brékkel kezdődött, 2:1-nél aztán Czinknek sikerült hoznia a szerváját, így 3:1-re ellépett. Sajnos azonban ekkor megtorpant, és Safárová 4:3-ra fordítani tudott.

5:4-nél Melindának már a meccsben maradásért kellett szerválnia, de jól bírta idegekkel, megoldotta a feladatot, sőt, 5:5-nél sikerült brékelnie, így ekkor már ő került egy lépésre a végső sikertől.

Ezt a lépést sikerült megtennie, semmire hozta az adogatását, így megszerezte karrierje első WTA-tornagyőzelmét!

Ez a siker azt is jelenti Czink számára, hogy a legfrissebb világranglistán már Szávay Ágnes előtt foglal majd helyet, azaz hivatalosan a legjobb magyar teniszezőnek számít a hölgyek között.

WTA-TORNA, BELL CHALLENGE , QUÉBEC (kemény pálya, 220 000 dollár)  

 DÖNTŐ

Czink (magyar, 5.)–Safárová (cseh, 4.) 4:6, 6:3, 7:5

Legfrissebb hírek

A magyar férfi jégkorong-válogatott benevezett a Nemzetek Európai Kupájába

Jégkorong
38 perce

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
1 órája

Marozsán nagyot küzdött, de kikapott az ötödik kiemelttől Sanghajban

Tenisz
1 órája

Gyász: elhunyt a legendás sportújságíró és riporter, Kopeczky Lajos

Egyéb egyéni
1 órája

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
2 órája

A férfi puskacsapat az aranyért, a női a bronzéremért lőhet Isztambulban a sportlövő BL-ben

Egyéb egyéni
2 órája

Jégkorong: Szongoth Döme szezon közben váltott és igazolt Kanadába

Utánpótlássport
2 órája

Edzői mentorprogramot indít a Magyar Úszószövetség

Úszás
2 órája
Ezek is érdekelhetik