Andy Murray megverte a beugró franciát, és továbblépett

Vágólapra másolva!
2008.11.12. 13:06
Címkék
Gilles Simon beugróként került a Mesterek Kupájára, ám ilyen minőségében is legyőzte Roger Federert, míg Andy Murray druszáját, az amerikai Roddickot múlta felül, aki azóta bokasérülése miatt visszalépett a tornától. A két győztes csatája aztán elég egyértelmű küzdelmet hozott.
Nem dühös, örül, hogy nyert
Fotó: Reuters
Nem dühös, örül, hogy nyert
Nem dühös, örül, hogy nyert
Fotó: Reuters
Nem dühös, örül, hogy nyert
Murray gyakorlatilag ott folytatta, ahol két nappal ezelőtt Roddick ellen abbahagyta, lehengerlően teniszezett, egymás után kétszer is elvette a francia adogatójátékát, amivel már 4:0–ra elhúzott.

Nagyjából ekkor ébredt fel az addig még nyerőt sem igazán ütő Simon, hiszen harmadik nekifutásra már hozta saját adogatását. Ez viszont megadta neki a lendületet, így egy brék és saját adogatása megnyerése után majdnem egyenlített, legalábbis labdája volt a 4:4-hez.

A lehetőség kapujában azonban elbukott, ami azt jelentette, hogy mindketten hozták saját szervajátékukat, így Murray 6:4-re nyerte meg a szettet.

A második játszmában Simon hozta saját adogatását, majd a második gém óriási küzdelmet hozott, végül Murray három bréklabdát hárítva egyenlített. A három sikertelen kísérlet meglehetősen letörte a franciát, így alig néhány perccel a hősies küzdelmet hozó második játék után már 3:1 volt Murray előnye.

Miután azonban a francia újfent elvesztette adogatójátékát, már nem is igazán állt ellen Murray rendkívül koncentrált és precíz teniszének, így a skót 6:2-re elvitte a második játszmát, ezzel a mérkőzést is megnyerte.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a csoport további eredményeitől függetlenül a skót már továbbjutott az elődöntőbe.

MESTEREK KUPÁJA

VÖRÖS CSOPORT
Murray (brit)–Simon (francia) 6:4, 6:2
Legfrissebb hírek

Cole Palmer: „Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk”

Klub-vb
53 perce

Andersont legyőzve Price nyerte a darts European Tour kilencedik, kieli állomását

Egyéb egyéni
1 órája

Nehéz győzelemmel rajtolt a CFR a bajnokságban

Minden más foci
1 órája

Hétfői sportműsor: a férfi pólóválogatottunk Japán ellen száll vízbe

Birkózás
1 órája

A nagy kettős – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
1 órája

A Chelsea a klubvilágbajnok; vizes vb, nyílt vízi úszás: káosz és meleg Szingapúrban

E-újság
1 órája

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
1 órája

A második félidőben négy gólt rúgva fordítottak, csoportelsők a franciák a női Eb-n

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik