Roland Garros: Nadal is döntős, jöhet az álomfinálé

2006.06.09. 18:41
Címkék
A Roland Garros, a Párizsi nyílt teniszbajnokság férfi egyeseinek küzdelmében a spanyol Rafael Nadal az elődöntőben három játszmában verte horvát riválisát, Ivan Ljubicicet.
Döntőben a címvédő Rafael Nadal
Reuters
Döntőben a címvédő Rafael Nadal
Döntőben a címvédő Rafael Nadal
Reuters
Döntőben a címvédő Rafael Nadal

A spanyol klasszis az első játszmában gyorsan kétszer elvette ellenfele adogatójátékát, így 4:1-re elhúzott, majd nyert végül 6:4-re.

A másodikra kár sok szót vesztegetni, ott a horvát bár irányítani próbálta a játékot, nagyon sokat rontott és mindössze két játékot tudott megnyerni.

A harmadikra nagyon összekapta magát Ljubicic, az addigi stabil vonaljátékát röptékkel fűszerezte, ami annyira megzavarta a különben abszolút magabiztos spanyolt, hogy utóbbinak bizony kapaszkodnia kellett még a rövidítésért is, amelyben nehezen végül 9-7-re jobbnak bizonyult.

A vasárnapi fináléban abszolút papírformaként a verseny első és második kiemeltje mérkőzik meg egymással, ám a svájci világelső Roger Federernek mumusa a spanyol, salakon különösen.

Kettejük külön csatájában Nadal 5-1-re vezet, idén már háromszor nyert a világelső ellen – kétszer salakos-, egyszer kemény borításon -, bár vitathatatlan: Federer egyre szorosabb meccseken szenvedett tőle vereséget.

Tavaly a Roland Garroson az elődöntőben találkoztak egymással, ott a későbbi győztes spanyol négy játszmában verte Federert.

FRANCIA NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG (ROLAND GARROS), 17 300 000 DOLLÁR

FÉRFI, ELŐDÖNTŐ:
R. Nadal (spanyol, 2.) I. Ljubicic (horvát, 4.) 6:4, 6:2, 7:6
Legfrissebb hírek

Kun Anna: Remélem, leszek olyan jó, mint voltam

Egyéb egyéni
14 perce

„Van még öt bajnokink, mindent bele kell adnunk” – Kártik Bálint a Kazincbarcika kiesési gondjairól

Labdarúgó NB I
16 perce

Asztalitenisz WTT: András továbbjutott, Szántosi kiesett az első fordulóban

Egyéb egyéni
46 perce

Női vízilabda-vk: Keszthelyi és Tiba nélkül a magyar válogatott

Vízilabda
1 órája

Szerződést bontott portugál szélsőjével az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Verstappen versenymérnöke riválisnál folytathatja – sajtóhír

F1
1 órája

Nagy Roland az Aston Martin Academyhez igazol

Egyéb autó-motor
1 órája

Kucsera Dániel: Kezdünk visszatérni az idény eleji formánkhoz

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik