Viszonylag könnyű a sorsolása a címvédő Rafael Nadalnak a francia nemzetközi teniszbajnokságon. Az év második Grand Slam-tornáján második kiemeltként induló spanyol tehetség az első körben a svéd Robin Söderlinggel találkozik, és ha a várakozások szerint menetel a döntő felé, akkor a negyedik fordulóban találkozhat első igazán komoly ellenfelével, a lábsérüléssel bajlódó Lleyton Hewitt-tal.

Rafael Nadal tavalyi győzelme szenzációszámba ment. Legyőzte az elődöntőben Federert, majd a fináléban az argentin Puerta sem állhatott az útjába

Rafael Nadal tavalyi győzelme szenzációszámba ment. Legyőzte az elődöntőben Federert, majd a fináléban az argentin Puerta sem állhatott az útjába
Az NSO ajánlja:
Roger Federer várhatóan a negyeddöntőben találkozhat majd a németek ászával, Nicolas Kieferrel. A négy ág közül a második ránézésre meglehetősen erősnek tűnik, hiszen több korábbi Roland Garros-bajnok, így Gaston Gaudio, Juan Carlos Ferrero és Carlos Moyá nevét is megtaláljuk a listában.
A legpechesebb versenyzőnek a chilei Fernando Gonzálezt mondják, ő ugyanis már az első fordulóban találkozik az egyik igen magasan jegyzett játékossal, a tavalyi ausztrál bajnokság győztesével, Marat Szafinnal. Más kérdés, hogy Szafinnál soha nem lehet tudni…

Mary Pierce nélkül szegényebb lesz a női mezőny
A hölgyeknél a világelső Amelie Mauresmónak a negyeddöntőig a papírforma szerint nem sok gondja lehet, ekkor valószínűleg a 11. helyen kiemelt Venus Williams állja majd útját. Mauresmo egyébként az amerikai Meghann Shaughnessy ellen kezd az első fordulóban.
A címvédő Justine Henin-Hardenne (5.) észt ellenféllel játszik a nyitó körben, és a negyedik fordulóban az orosz Anasztaszija Miszkina, majd – ha továbbjut – a szintén orosz, harmadikként rangsorolt Nadja Petrova lehet az ellenlábasa. Az elődöntőben ismét létrejöhet a nagy belga párharc Henin-Hardenne és Kim Clijsters között.
Az idén Mary Pierce, a franciák nagy kedvence nélkül rendezik meg a párizsi Grand Slam-tornát, miután a 31 éves klasszis bejelentette visszalépését.
Pierce – aki február óta nem játszott tétmérkőzést, és 2000-ben nyert a Roland Garroson, 1994-ben és 2005-ben pedig finalista volt – azzal indokolta távolmaradását, hogy még nem épült fel teljesen lábsérüléséből.
AZ NSO AJÁNLJA
| Federer (1.) | Clément |
| Acasuso (26.) | Santoro |
| Nalbandian (3.) | Wawrinka |
| Grosjean (21.) | Pavel |
| Roddick (5.) | A. Martin |
| Stepanek (11.) | Llodra |
| Verdasco (28.) | Chela |
| Blake (8.) | Srichaphan |
| Monfils (25.) | Murray |
| Gonzalez (9.) | Szafin |
| Nadal (2.) | Söderling |
| Federer (1.) | Kiefer (13.) |
| Ancic (12.) | Robredo (7.) |
| Nalbandian (3.) | Nieminen (16.) |
| Gaudio (10.) | Davigyenko (6.) |
| Roddick (3.) | Stepanek (11.) |
| Ferrer (15.) | Ljubicic (4.) |
| Blake (8.) | Gonzalez (9.) |
| Hewitt (14.) | Nadal (2.) |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





