Roland Garros, selejtező: Szávay bravúros győzelme

2006.05.24. 13:52
Címkék
Bravúros győzelemmel mutatkozott be Szávay Ágnes a salakpályás Grand Slam-torna, a francia nyílt nemzetközi teniszbajnokság selejtezőjében. A magyar tinédzser a 11. helyen kiemelt orosz Vaszilisza Bargyina ellen még játszmát sem veszített a 83 percig tartó találkozón.

A magyar szupertehetség 22 nyerő ütéssel „lepte meg” ellenfelét, Bargyinának 12 hasonló válasza volt. Szávaynak több önhibája (33-24) volt, de ami a legfontosabb, sokkal jobban használta az adogatás-elnyerési lehetőségeket. A magyar lány 12-ből 6, míg Bargyina 4-ből 3 esélyt használt ki. Szávay 64, míg Bardina 50 labdamenetet nyert merg.

A kvalifikációban három győzelem szükséges a 128-as főtáblára kerüléshez, vagyis lesz még bőven feladata Szávaynak. A mai siker mindenesetre bíztató, hiszen a 17 és fél éves magyar reménység 247. a világranglistán, míg a 18 és fél esztendős orosz játékos a 124. Bargyina ráadásul az orosz női tenisz újabb feltörekvő képviselője, a világranglistán 15. honfitársnői között.

Szávay a folytatásban a francia Mailyne Andrieux (296.) ellen lép pályára.

Ma még Nagy Kyráért (149.) is izgulhatnak a magyar tenisz szerelmesei, ellenfele a kanadai Aleksandra Wozniak (144.) lesz.

Roland Garros, selejtező, női egyes, 1. forduló:
Szávay Ágnes-Vaszilisza Bargyina (orosz, 11.) 6:2, 7:5

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Soha nem látott egység alakult ki a magyar sportban

Egyéb egyéni
1 perce

NHL: Connor McDavid öt ponttal járult hozzá az Edmonton sikeréhez

Amerikai sportok
18 perce

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
52 perce

Harc a jegyekért a budapesti BL-döntőre

Bajnokok Ligája
1 órája

Alacsony fiúból ragyogó csatár – 70 éves lett Esterházy Márton

Magyar válogatott
1 órája

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
7 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
7 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
8 órája
Ezek is érdekelhetik