Nadal hihetetlen győzelme, ötórás dráma

2006.05.14. 20:16
Címkék
Elképesztő csatában Rafael Nadal legyőzte a világelső Roger Federert a 2,1 millió euró összdíjazású római salakpályás tenisztorna döntőjében, így a spanyol klasszis beállította Guillermo Vilas csúcsát. Az argentin legenda 1977-ben 53 mérkőzésen nyert salakon. A római döntő 5 óra 5 percig tartott.
Reuters
Reuters

RÓMA, FÉRFI EGYES, DÖNTŐ:
Nadal (spanyol, 2.) Federer (svájci, 1.) 6:7 (0-7), 7:6 (7-5), 6:4, 2:6, 7:6 (7-5)


Az olasz főváros teniszszerelmesei az utóbbi idők egyik legizgalmasabb csatáját láthatták, s természetesen fordulatokban igen gazdag volt a finálé. Már az első szett is felejthetetlen volt, a rövidítésben Federer kiütötte ellenfelét.

Nadalt ez felpaprikázta, emelt a színvonalon, s két szoros játszma után már előnybe is került.

De a svájci zsenit ez nem törte össze, simán egyenlített, s jöhetett a mindent eldöntő játszma. Ebben Federer már 4:1-re is vezetett, majd 6:5-nél két meccslabdája volt, de az adogató Nadal egyenlített.

A tie-breakben szintén a világelső került lépéselőnybe, 4-2-re és 5-3-ra vezetett, de ez sem volt elég. A spanyol salakmenő előbb egyenlített, majd nyert. Nadal tavaly szintén öt szettes csatában múlta felül az argentin Guillermo Coriát a fináléban, akkor is tie-break döntött.

Federer korábban picit sebezhető volt salakon, de most végképp bebizonyította, ezen a felületen is képes világklasszis teljesítményre. Ez pedig nem sok jót ígér az ellenfeleknek a közelgő Grand Slam-tornára.
Legfrissebb hírek

Népsport: Paul Breitner, a maoista bajor

Népsport
27 perce

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
50 perce

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
1 órája

Bódog Tamás: Néhány játékos nem hozta azt a teljesítményt, amire egyébként képes lenne

Labdarúgó NB I
1 órája

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
1 órája

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
9 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
9 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
9 órája