Ászok a pályán kívül

2005.08.18. 21:36
Címkék
A 24 éves Anna Kurnyikova igencsak kilóg a sorból, eredményei alapján teniszezőként nem is szabad Szelessel vagy Graffal egy lapon említeni - ám tény, ismertségben mindkét csillaggal felveszi a versenyt.

Az orosz (ex)tinisztár mindezt "adottságainak" köszönheti, a férfimagazinok példányszáma az egekbe ugrik, ha Kurnyikova kínálja bájait, korábban az NHL ászai ugrottak egymásnak a szőke szépség kegyeiért, manapság pedig az apja árnyékából kilépni próbáló Enrique Iglesias az "álompár" másik fele. Kurnyikovának láthatóan ízlik a hollywoodi életmód - ezen a héten fél tucatnyi partin vett részt a napfényes Kaliforniában -, eszében sincs újra keményen dolgozni a sportpályán elérhető dicsőségért.

A 31 esztendős Szeles Mónika egyesben 53 WTA-tornagyőzelemmel a háta mögött a 2003-as Roland Garroson kényszerült makacs lábsérülése miatt búcsút inteni a profi tenisznek - máig utolsó tétmeccsét a párosverseny első fordulójában elveszítette az orosz Nadja Petrova oldalán. Azóta persze többször is visszatért a vonalak közé, de kizárólag a jó szándék vezérli, fellépéseivel jótékony célokat szolgál - így volt ez a héten Torontóban is, ahol a helyiek női hokicsillagával, Darryl Sittlerrel alkotott párost. Bár az újvidéki származású amerikai sportoló több üzleti vállalkozásban is érdekelt, továbbra sem mondott le arról, hogy visszatérjen a legjobbak közé.

A 36 éves német Steffi Graf napjainkban is gyakori vendég a rangos tenisztornákon, igaz, csupán szurkolóként, férjének, Andre Agassinak szorít a lelátókról. Két gyermekük, Jaden Gil és Jaz Elle nevelése mellett jó néhány üzleti vállalkozásra is időt szakít, a Stefanie Graf bag wear manapság menő márka a női táskák világában, marketingcégének pedig olyan partnerei vannak, mint a T-Mobile vagy a Goldpfeil AG. A 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes a jótékonykodásból is kiveszi a részét, ő a Children for tomorrow alapítvány zászlóvivője. A napokban látott napvilágot, hogy Graf újabb iparágban próbál szerencsét: női fitneszstúdiókkal kívánja behálózni Németországot.
Legfrissebb hírek

„…mert többé-kevésbé mindenkinek fűződik emléke Messihez” – argentin sajtószemle a válogatott búcsú után

Minden más foci
29 perce

Gasper Okorn: Most van némi keserű szájíz, de alszunk rá egyet

Kosárlabda
30 perce

La Liga: Yamal kilencvenegy éves Barca-rekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
1 órája

ZTE: megjött a brazil csatár, középpályás is érkezhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Szlovák válogatott középpályást igazolt a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Szappanos Péter a régi formájában – itt az NS válogatottja az NB I 6. fordulójából

Labdarúgó NB I
1 órája

„Még a karrierem végén is mindig jobb akartam lenni” – Katrine Lunde az NS-nek

Kézilabda
1 órája

DVSC: Franciaországból érkezett válogatott középpályás, csatár is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája