Tenisz, Davis-kupa: a szlovákok is az elődöntőben

2005.07.17. 13:36
Címkék
A legfürgébb argentinokat követően a Davis-kupa elődöntőjébe jutott a szlovák együttes is, miután 3-1-re vezetnek a hollandok ellen.

A párharc az első két egyesmérkőzést követően péntek este még 1-1-re állt, ám házigazdák hozták a párost tegnap, így 2-1-es előnnyel várták a zárónapot.

A szlovákok éljátékosa, a hagyományos világranglista 26. helyén álló Dominik Hrbaty (képünkön), aki már pénteken is győzött, az első két játszmát simán nyerte a 89. helyen álló holland Peter Wessels ellen és a harmadikban is már 3:0-ra vezetett, amikor ellenfele feladta a találkozót.

Az immár tétnélküli ötödik mérkőzést, a Beck-Sluiter találkozót később rendezik.

Az argentinok Sydneyben verték a házigazda ausztrálokat 4-1-re.

Pozsony, Davis-kupa, negyeddöntő:
Hrbaty (szlovák)-Wessels (holland) 6:3, 6:1, 3:0 - Wessels feladta


Az NSO ajánlja:

A világranglisták állása

Mindent az angol teniszbajnokságról
Mindent a francia teniszbajnokságról
Mindent az ausztrál teniszbajnokságról

Teniszlexikon
Legfrissebb hírek

Hajdu Attila borászként is megelégszik azzal, ha a „kapu előtti teret” uralja

Minden más foci
12 perce

Mol Magyar Kupa: három meccs kerül tv-képernyőre – íme, a 3. forduló pontos programja

Labdarúgó NB I
16 perce

Evezés: a kapitány szerint reális az olimpiai kvótaszerzés

Egyéb egyéni
18 perce

Női kosár: megvan a berlini vb-keret

Kosárlabda
26 perce

Kényszertörlés alatt áll Héder Barna televíziós cége

Egyéb egyéni
41 perce

Bejelentette visszavonulását a válogatottságtól Lionel Messi

Minden más foci
47 perce

Erste Liga: három játékosával hosszabbított a Corona Brasov

Jégkorong
1 órája

Megjelent A magyar boksz aranykönyve

Ökölvívás
1 órája