Tenisz: Mauresmo a nyolc között Rómában

Vágólapra másolva!
2005.05.12. 18:06
Címkék
Bejutott a negyeddöntőbe a címvédő Amelie Mauresmo (képünkön) az 1,3 millió dollár összdíjazású római női tenisztornán.

A második helyen kiemelt francia teniszezőnő a tizenharmadikként rangsorolt Silvia Farina Eliát győzte le két játszmában. Ennek ellenére nem teniszezett valami jól, rengeteg ütést hibázott, ám így sem okozot neki gondot az olasz lány legyőzése.

"Nem lehetett egy nagy látvány a mérkőzés, de néha az ilyenekre is szükség van. Nem lehet mindig száz százalékot nyújtani. Úgy tűnhet, mintha nagyon messze lennék a tavalyi önmagamtól, de nagyon hamar magamra találhatok" - fejtette ki a teniszezőnő.

Mauresmo az elmúlt négy évben a fináléba jutott az olaszországi viadalon, amire most is megvan az esélye, ám ehhez előbb a spanyol Conchita Martinezt kell legyőznie a négy közé jutásért. Martinez játék nélkül jutott tovább, miután combsérülése miatt az orosz Nagyja Petrova nem tudott kiállni ellene.

Martinezen és Mauresmón kívül a kolumbiai Catalina Castanót verő orosz Vera Zvonarjeva és a horvát tinisztárt, Ana Ivanovicot búcsúztató svájci Patty Schneider is ott van már a legjob nyolc között.

WTA-TORNA, TELECOM ITALIA MASTERS, RÓMA (1 300 000 dollár, salak)
Nyolcaddöntő

Mauresmo (francia, 2.)-Farina Elia (olasz, 13.) 6:4, 6:3
Zvonarjova (orosz, 6.)-Castano (kolumbiai) 6:1, 5:7, 6:2
Schnyder (svájci, 8.)-Ivanovic (szerb-montenegrói) 6:3, 6:2

Az NSO ajánlja:

A világranglisták állása

Teniszlexikon

Australian Open
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
5 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
5 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
5 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
5 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
6 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
6 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik