Jubilálnak Budaörsön

2004.06.30. 22:59
Címkék
A centerpályán hatalmas piros transzparens köszönti a játékosokat, holott a verseny még el sem kezdődött  de már csak néhány nap, és ismét birtokba veszik a Budaörsi Teniszcentrumot, az országos bajnokság után ugyanis rangos nemzetközi viadalt rendeznek: az 50 ezer dollár összdíjazású Stella Artois salakpályás ATP-challengertornát.
Jubileumi verseny lesz az idei, elvégre ötödször feszülnek egymásnak az urak a Terraparkban, és az évforduló alkalmából minden eddiginél erősebb mezőny vág majd neki a népszerű eseménynek – amely adott esetben ugródeszka lehet egy-egy teniszező számára. Három éve például az argentin Juan Ignacio Chela diadalmaskodott, aki azóta jobbnál jobb eredményeket ér el az ATP Touron, illetve a Grand Slam-tornákon, mást ne mondjunk, az idei Roland Garroson negyeddöntőt játszhatott. A tavalyi bajnok, a cseh Tomás Berdych még csupán 20 esztendős, de nyilván sokat hallunk még róla, hiszen volt már Davis-kupa-válogatott, és különben is rendkívül tehetséges teniszező.
Természetesen lesznek honi játékosok is az idei megméretésen – egy héttel a norvégok elleni Davis-kupa-találkozó előtt így illik –, a főtáblán alanyi jogon szerepelhet Bardóczky Kornél, míg a magyar bajnok Balázs György, valamint Gödry Botond és Tóth László szabadkártyával indulhat a legjobbak között. Párosban többek között a Bardóczky Kornél, Kisgyörgy Gergely kettősért szoríthatunk, Geri pedig azért küzdhet, hogy megvédje tavalyi elsőségét, amelyet az olasz Leonardo Azzaróval szerzett meg.
A selejtező szombaton kezdődik, a főtábla mérkőzései hétfőn; a finálét július 10-én, szombaton, a tervek szerint 11 órától rendezik.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
6 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
7 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
7 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
7 órája

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
7 órája

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
7 órája

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik