Elnapolt döntések

2004.04.02. 22:21
Címkék
Megtartotta évi rendes közgyűlését a Magyar Teniszszövetség  illetve csak megtartotta volna.
A budapesti tanácskozás eleve 42 perc késéssel kezdődhetett el, a 212, szavazatra jogosult taggal rendelkező közgyűlés ugyanis nem volt határozatképes, mert nem jelent meg a döntéshez szükséges 50 százalék plusz egy fő. Aztán hirtelen 108-an lettek, majd amikor kisvártatva ismét ellenőrizték a létszámot, kiderült, hogy időközben két szavazó távozott, Berényi János elnök pedig – határozatképesség híján – berekesztette az ülést, amelynek egyik napirendi pontja éppen az elnök visszahívása lett volna. A törvény értelmében két-négy héten belül ismét összehívják a közgyűlést, amely akkor – a jelenlévők számától függetlenül – mindenképpen határozatképes lesz."Rettenetesen sajnálom, hogy ennyire megosztott a tenisztársadalom – nyilatkozta lapunknak az 1996 óta hivatalban lévő elnök. – Szintén elszomorító, hogy még a napirendi pontok tárgyalásáig sem jutottunk el. Közben kiderült számomra, hogy nem csupán engem, tehát az elnököt akarják visszahívni az úgynevezett reformerek, hanem a teljes elnökséget is – de hogy a jövőben kivel, kikkel képzelik el a sportág irányítását, nos, az nem derült ki… Ami a mi munkánkat illeti, nyilván a legjobb szándékaink ellenére is követtünk el hibákat, de szerintem így sem elfogadható az az ellenséges viszony, ami újabban jellemző a tenisztársadalomra. Bekerültünk a Sport 21-, illetve a Héraklész-programba, jelentős támogatásokat kapunk, és ahelyett, hogy élnénk a kínálkozó lehetőségekkel – elvégre mégiscsak az olimpiára készülünk –, magunk romboljuk le az egész rendszert. Sajnos azt tapasztalom, hogy sok ember félre lett vezetve. Még egyszer mondom, rendkívül elkeserít a kialakult helyzet."Berényi János a húsvétot követő napokban összehívja az elnökséget, és ott kívánja megtárgyalni, mikorra tűzze ki a közgyűlés következő időpontját.
Legfrissebb hírek

Nincs újabb gól Bostonban, jön a vb első tizenegyespárbaja!

Foci vb 2026
10 perce

Nincs döntés Bostonban, jön a kétszer 15 perc hosszabbítás

Foci vb 2026
54 perce

Kai Havertz remek csúsztatással egyenlített Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Keddi sportműsor: a franciák és a mexikóiak is a nyolcaddöntőért játszanak

Minden más foci
1 órája

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
1 órája

Újabb fejes gól, a németek egyenlítettek Paraguay ellen

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay ezzel a góllal szerzett vezetést a németek ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Meglepetés a szünetben: Paraguay vezet Németország ellen

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik