Csillagpor, január 30.

2004.01.29. 21:12
Címkék
"Hogy jól vagyok? Nézzenek rám! Rettenetesen elfáradtam, bár szó se róla, van miből erőt merítenem. Szerintem életem nagy meccsét játszottam – öt szettben megverni Agassit, no, ezt nem gondoltam volna. Apróságok döntöttek, és persze az, hogy minden labdáért, mindent pontért megdolgoztam, és még akkor sem adtam fel, amikor lélektanilag ő került előnybe. Hatalmas mérkőzés volt" – vélekedett fenomenális győzelmét követően a 2002-ben is döntős Marat Szafin."Nehéz ilyenkor bármit is mondani, az mindenesetre tény, hogy Marat csodálatosan teniszezett, főleg akkor, amikor nem kellett volna… Bevallom, a kritikus labdameneteknél olyan ütéseket húzott elő, amilyenekre nem számítottam. A legnagyobb hibát ott követtem el, hogy az első két játszmát egyformán szettlabdáról veszítettem el, és ezáltal túl mély gödörbe ástam magam, a végén pedig már nem maradt erőm, hogy visszakapaszkodjak" – mondta csalódottan a négyszeres melbourne-i bajnok, Andre Agassi."Kimmel már hozzászoktunk ahhoz, hogy mi játsszuk a döntőt, ezért nem hiszem, hogy bármivel is meg tudnánk lepni egymást. Csak azért, mert világelső vagyok, korántsem bizos, hogy én volnék az esélyesebb, mindenesetre megpróbálom ezt a tornát is megnyerni" – tekintett előre Justine Henin-Hardenne."Az évek során rutint is szereztem, ennek tudható be, hogy itt csak egyesben indultam, párosban nem, szemben mondjuk a tavalyi Roland Garrosszal vagy US Opennel. Ez akár kulcsfontosságú is lehet… A bokám? Nos, az orvosok közölték velem: nyugodtan teniszezzek, ennél rosszabb már úgysem lesz" – közölte egy vigyor kíséretében Kim Clijsters, a női egyes döntő másik szereplője.
Legfrissebb hírek

A Fluminense támadója és Haidara is pályára léphet a ZTE-ben

Labdarúgó NB I
3 perce

„Tudom, mi a teendő ilyenkor” – a kiesés után távozik Ecuador szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
5 perce

Serena Williams: Mindennél jobban élveztem a pillanatot

Tenisz
21 perce

Vb 2026: jobban fogy a sör, mint a víz; 300 ezer virslis kiflit is eladtak

Foci vb 2026
32 perce

A norvégok valóra vált álomként élik meg, hogy a brazilokkal játszhatnak nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
35 perce

Az élmezőny és az alsóház hozta a papírformát a jégkorong Erste Ligában

Jégkorong
35 perce

A Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
41 perce

Ezért nincs helye a volt Fradi-csatárnak a marokkói keretben

Foci vb 2026
54 perce
Ezek is érdekelhetik