Itt Henin gyôzött
Kilencvenöt országból több mint 30 ezer rajongó adta le a voksát az interneten második alkalommal meghirdetett Év hôse (Sanex Hero of the Year) szavazáson. A többség az idén két Grand Slam-tornát megnyerô, világelsô Justine Henin-Hardenne-t tartja 2003 hôsének, a belga teniszezô a szavazatok 36 százalékát gyűjtötte be, mögötte a tavalyi „gyôztes” Szeles Mónika következik 23 százalékkal, míg a harmadik legtöbb szavazatot (16 százalék) Jennifer Capriati kapta. A szurkolók a WTA-világranglista elsô 200 helyezettje közül bárkire voksolhattak.
Azonnal ütött néhány gyönyörű fonákot, hamarjában elnyerte Mauresmo adogatását, úgy tűnt, sínen van Henin-Hardenne, és aligha gondolt arra, hogy több mint két órán keresztül kell még szaladgálnia, ráadásul mindhiába.

Henin-Hardenne óriási csatában kapott ki

Henin-Hardenne óriási csatában kapott ki
"Úgy játszottam, mint talán még soha. Büszke vagyok arra, hogy nem hullámzott a játékom, és hogy megvertem a világelsőt. Elsősorban az önbizalmamnak tett jót ez a győzelem” – mondta az elődöntőt követően Mauresmo. Az évekkel ezelőtt a világ egyik legnagyobb tehetségének tartott, ehhez képest csak” egy Grand Slam-döntőt játszó, azt is elveszítő francia teniszező a sorsdöntő harmadik szettben 3:3 után végképp megoldhatatlan feladat elé állította a sokoldalú Henin-Hardenne-t, akin még a 40 (!) nyerő ütése sem segített – ezzel talán érzékeltetni lehet, mit művelt a vonalak között a világelsőhöz hasonlóan bámulatos egykezes fonákokat ütő Mauresmo.
Egyébként a másik belgának, Clijstersnek sem volt leányálom az elődöntő, legalábbis másfél szettig, 6:4, 3:2-re (brékelőnnyel) ugyanis még Capriati vezetett. Ekkor azonban nagy hibát követett el az amerikaiak kedvence: háromperces ápolást kért, és amíg őt jól meggyúrták, Clijsters átgondolhatta, mit is kellene másképp csinálnia. Nos, egészen máshogy folytatta a meccset, akárcsak az addig "szőnyegbombázó” Capriati, említett állást követően ugyanis csak a címvédő nyert gémet, így voltaképpen simának mondható győzelmet aratott. "Elhihetik, nekem is feltűnt, hogy Clijsters milyen szintre emelte a játékát. Hibáztam, hogy három kettőnél ápolást kértem, elvégre lendületben voltam, ő viszont meglepően tompának tűnt. Meg kellett volna várnom a szett végét. Talán nem is lett volna harmadik…” – magyarázta Capriati.
A két finalista, Clijsters és Mauresmo már találkozott egymással a vb-n, a csoportmeccsen a belga három szoros szettben győzött.
WTA-világbajnokság, Los Angeles (3 000 000 dollár, fedett, kemény pálya)
Egyes. Elődöntő: K. Clijsters (belga)–Capriati (amerikai) 4:6, 6:3, 6:0; Mauresmo (francia)–Henin-Hardenne (belga) 7:6, 3:6, 6:3
Páros. Elődöntő: K. Clijsters, Szugijama (belga, japán)–C. Black, Lihovceva (zimbabwei, orosz) 6:3, 6:4; Ruano-Pascual, Suárez (spanyol, argentin)–Kuznyecova, Navratilova (orosz, amerikai) 6:4, 6:4
Lapzártánk után játszották. Egyes döntő: K. Clijsters–Mauresmo. Páros döntő: K. Clijsters, Szugijama–Ruano-Pascual, Suárez
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







