Jennifer Capriati és Chanda Rubin gondoskodott arról, hogy a női teniszt teljesen átalakító Williams nővérek távollétében is elégedetten térjenek haza a helyiek a Los Angeles-i WTA-világbajnokság első, szerdai játéknapját követően.

Jennifer Capriati (képünkön) négy szettlabdát hárított a Szugijama Ai elleni meccsen

Jennifer Capriati (képünkön) négy szettlabdát hárított a Szugijama Ai elleni meccsen
"Akkor szerváltam jól, amikor kellett. Pedig nem így szoktam…” – jegyezte meg az idén "csupán” Grand Slam-elődöntőig jutó, éppen ezért Los Angelesben emlékezetes alakításra készülő Capriati. Azt mindenesetre már elmondhatja magáról, hogy a sportág történetében huszonhetedikként megszerezte pályafutása 400. győzelmét egyesben, ami rajta kívül egyébként a ma is aktív játékosok közül ez ideig mindössze hét hölgynek, Szeles Mónikának, Lindsay Davenportnak, Mary Pierce-nek, Conchita Martíneznek, Amanda Coetzernek, Amy Fraziernek és Silvia Farina-Eliának sikerült.
Azt se hallgassuk el, hogy Kim Clijsters megtette az első lépést a címvédés felé, Jelena Gyementyijeva kárára több mint imponáló játékkal. "Ellene borzasztó nehéz teniszezni, különösen, ha ő kerül előnybe” – mondta Clijsters, aki a buktatókat elkerülendő levegőt sem hagyott orosz vetélytársának. A jelenleg világelső belga teniszezőnek minden esélye megvan arra, hogy megvédje bajnoki címét, a trónját viszont valószínűleg elveszíti: ha ugyanis honfitársnője, Justine Henin-Hardenne bejut az elődöntőbe (vagyis legrosszabb esetben másodikként végez a csoportjában), ő zárja világelsőként a 2003-as esztendőt.
Tv: az Eurosport szombat éjjel 3 órától élőben közvetíti a WTA-vb harmadik játéknapját
WTA-világbajnokság, Los Angeles (3 000 000 dollár, fedett, kemény pálya)
Piros csoport: K. Clijsters (belga)–Gyementyijeva (orosz) 6:2, 6:2; Rubin (amerikai)– Mauresmo (francia) 4:6, 6:4, 6:2. A csoport állása: 1. K. Clijsters 2 pont (2:0-s szett-, 12:4-es gémarány), 2. Rubin 2 (2:1, 16:12), 3. Mauresmo 0 (1:2, 12:16), 4. Gyementyijeva 0 (0:2, 4:12)
Fekete csoport: Capriati (amerikai)–Szugijama (japán) 7:5, 7:6. A csoport állása: 1. Capriati 2 (2:0, 14:13), 2. Henin-Hardenne (belga) és Miskina (orosz) 0-0, 4. Szugijama 0 (0:2, 13:14)
WTA-torna, Volvo Women’s Open, Pattaya (110 000 dollár, kemény pálya)
Nyolcaddöntő: Tanasugarn (thaiföldi, 1. kiemelt)–Kleinová (cseh) 6:2, 6:1; Obata (japán, 2.)– Abramovic (horvát) 6:0, 6:3; An. Barna (német, 4.)–Tamaela (holland) 6:4, 7:6; Kostanic (horvát, 7.)–K. Bondarenko (ukrán) 6:1, 6:3; Kurhajcová (szlovák)–Widjaja (indonéz, 8.) 7:5, 6:1; Tatarkova (ukrán)–Steinbach (német) 6:4, 6:2
ITF-future-torna, Kingston (10 000 dollár, kemény pálya)
1. forduló: Kiss Sebő (magyar)–Willinsky (jamaicai) 6:3, 7:5; Kellner Ádám (magyar)–Banks (brit) 6:4, 6:3; Tatár Zsolt (magyar)–Meikle (jamaicai) 6:1, 6:1; Fonó László (magyar)–Domanski (lengyel) 6:2, 6:3; Montilla (Puerto Ricó-i)–Balázs György (magyar) 3:6, 6:3, 6:1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







