Nincs abban semmi különös, hogy Mandula Petra megverte az indonéz Widjaját a sanghaji WTA-torna első fordulójában, elvégre az ázsiai leány előtt áll a rangsorban Petra a 43., ami pályafutása eddigi legjobb helyezése, míg ellenfele a 74. , ennyivel azonban nem lehet elintézni ezt a mérkőzést.

Mandula Petra elveszítette az elsô játszmát, utána azonban nem kegyelmezett

Mandula Petra elveszítette az elsô játszmát, utána azonban nem kegyelmezett
Ami a folytatást illeti, Petrának nem kell a párosra is összpontosítania – mint arról már hírt adtunk, az osztrák Schett oldalán a nyitó körben kiesett –, és ez talán nem is baj, hiszen egyesben az első helyen kiemelt, a legfrissebb világranglistán a nyolcadik helyen állomásozó, egy hete Baliban bajnoki címet szerző, orosz Gyementyijeva vár rá a nyolcaddöntőben. Legjobb teniszezőnk ezt megelőzően kétszer találkozott a szőke orosszal, mind a kétszer 1999-ben – és mind a kétszer kikapott tőle.
A Raiffeisen GP idei harmadik, kaposvári versenyén egyesben már csupán Bardóczky Kornél van talpon a magyarok közül – miután a nyitányon meccslabdáról nyert, ezúttal gémet is alig veszített –, az egyformán szabadkártyával induló Balázs György és Fonó László nagy csatában ugyan, de alulmaradt vetélytársával szemben. Balázst a svéd Lindstedt, Fonót meg az algériai Uahab győzte le, aki minden bizonnyal szép jövő előtt áll, a 18 esztendős tehetség ugyanis nagyszerű eredményeket ért el a juniorok között (az idei az első éve profiként), tavaly például wimbledoni döntőt játszott.
WTA-torna, Polo Open, Sanghaj
(585 000 dollár, kemény pálya)
1. forduló: Mandula Petra (magyar)–Widjaja (indonéz) 5:7, 6:2, 6:2; Sarapova (orosz)–Loit (francia, 7. kiemelt) 6:3, 6:7, 6:3; Schett (osztrák)–Neffa-De Los Ríos (paraguayi) 6:3, 6:1. Nyolcaddöntő: Morigami (japán)–C. Martínez (spanyol, 4.) 7:5, 6:0; Szafina (orosz)–Dokics (szerb-montenegrói, 5.) 6:1, 6:4; Molik (ausztrál, 6.)–Craybas (amerikai) 6:4, 6:3; An. Barna (német)–Harkleroad (amerikai) 6:0, 6:4
ITF-torna, Bordeaux
(75 000 dollár)
1. forduló: Talaja (horvát, 3.)–Gubacsi Zsófia (magyar) 7:5, 6:3. Gubacsi Zsófia a selejtezőből került a főtáblára.
ITF-torna, Szídi Fredzs
(10 000 dollár)
1. forduló: Pócza Barbara (magyar, 6.)–Wolkersberger (osztrák) 6:0, 6:1; Tellér Petra (magyar)–Jaszri (algériai) 6:1, 6:1
ATP-challengertorna, Banja Luka
(25 000 dollár, salak)
Páros. 1. forduló: Kisgyörgy Gergely, Randjelovic (magyar, ausztrál, 4.)–Karanusic, Radic (horvát) 6:3, 3:6, 6:3
ITF-future-torna, a Raiffeisen GP
3. állomása, Kaposvár
(15 000 dollár, salak)
A magyarok eredményei
Egyes. Nyolcaddöntő: Bardóczky Kornél (2.)–Mas (spanyol) 6:1, 6:2; Uahab (algériai, 3.)–Fonó László 1:6, 6:4, 6:3; Lindstedt (svéd)–Balázs György 5:7, 6:3, 6:3
Páros. 1. forduló: Bardóczky Kornél, Fonó László (2.)–Balázs György, Kiss Sebő 6:3, 6:3; Both József, Szatmári Adrián– Chramosta, Mertl (cseh) 6:3, 6:2; Op der Heijde, Van Gemerden (holland)–Ballók Márkó, Nagy Viktor 6:3, 6:1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







