Csillagpor

2003.06.30. 22:49
Címkék
"Gyakorlatilag egyszerre léptünk be az öltözőbe. Egymásra bámultunk, jót derültünk, aztán mindannyian elmeséltük, mi is történt a pályán” – heherészett Lindsay Davenport, aki szinte egy időben végzett Jennifer Capriatival, Kim Clijstersszel meg a két Williamsszel, Serenával és Venusszal. "A legnagyobbak akkor játszanak a legjobban, amikor kell” – tette hozzá a csúcsforma felé közelítő Davenport. "Egészen más körülmények között játszottunk, mint Párizsban: ott salakon teniszeztünk, itt füvön, ott neki volt jó napja, itt meg nekem. Semmit sem vittem túlzásba – ez lett belőle” – összegzett a Vera Zvonarjevát 59 perc alatt "kivégző” Venus Williams. "Minden mérkőzésemen gyorsan előnybe kerültem, azt hiszem, ez a magyarázat arra, hogy ilyen simán eljutottam a negyeddöntőig. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy a folytatásban egyre nehezebb lesz villámrajtot vennem…” – hívta fel a figyelmet a verseny kiélezettségére az eddig ellenállhatatlan Clijsters. "Már rég beletörődtem a sorsomba, ugyanis nincs olyan Grand Slam-torna, amelyen ne futnék össze valamelyikükkel, ami még nem volna baj, viszont örökké ők nyernek, holott szinte minden alkalommal jó esélyem van a győzelemre. Megint megpróbálkozom a lehetetlennel” – fogadkozik a negyeddöntőben a címvédő Serenával csatázó Capriati, aki kilenc mérkőzés óta nyeretlen a Williams nővérekkel szemben – Serena éppenséggel hét győzelmet aratott ellene zsinórban.
Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Paraguay–Franciaország mérkőzés!

Foci vb 2026
1 perce

Hegedűs 70 méteres gólja ellenére kikapott a Csíkszereda

Minden más foci
5 perce

„Diktátor” Mbappé és mosolygós paraguayi hölgyek a lelátón

Foci vb 2026
10 perce

Amerikai előjáték a meccs előtt; avagy alapításának 250 éves évfordulóját ünnepli a társrendező

Foci vb 2026
13 perce

Vb 2026, nyolcaddöntő: Paraguay–Franciaország 0–0

Foci vb 2026
14 perce

Felkészülés: a DAC és a Kassa is döntetlent játszott

Minden más foci
18 perce

„Mi voltunk a jobbik csapat!” – a kanadai kapitány érzelmes interjút adott a vb-búcsú után

Foci vb 2026
20 perce

Kajak-kenu: nyolc magyar érem szombaton a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
25 perce
Ezek is érdekelhetik