Csillagpor, június 29.

2003.06.28. 22:45
Címkék
"A halálom után egyáltalán nem fog érdekelni, ha valaki arról áradozik, milyen csodálatos pályafutásom volt” – közölte a Rainer Schüttlertől óriási csatában kikapó, 32 esztendős Todd Martin.
"Egyáltalán nem rúgtuk össze a port az előző edzőmmel, Tarikkal, egyszerűen megbeszéltük, hogy környezetváltozásra van szükségem. Frissítenem kellett, ezt ő is érezte, Brad pedig a lehető legjobb megoldás a számomra, biztos vagyok abban, hogy kihozza belőlem a maximumot” – árulta el az edzőváltás legfőbb okait az immár Brad Gilberttel dolgozó Andy Roddick.
"Roddick csodálatos teniszező. Elsősorban azért irigyelem, mert a második adogatása olyan, mint az én elsőm…” – egy szösszenet az amerikai adogatógép áldozatául eső spanyol Tommy Robredótól.
"A versenyben lévők többségéről azt sem tudom, kicsoda. De ez még nem minden. Ugyanis arról sincs fogalmam, hogyan ejtsem ki a nevüket, így aztán néha bajban vagyok, ha valamelyikük beszédbe elegyedik velem” – számolt be egy érdekességről Venus Williams.
"Felhívnám a figyelmet arra, hogy Párizsban salakon játszottunk, ráadásul ott nem voltam túl jó formában” – üzent Venus a Roland Garroson őt legyőző orosz Vera Zvonarjevának, akinek a wimbledoni nyolcaddöntőben most visszavághat.
Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Paraguay–Franciaország mérkőzés!

Foci vb 2026
1 perce

Hegedűs 70 méteres gólja ellenére kikapott a Csíkszereda

Minden más foci
5 perce

„Diktátor” Mbappé és mosolygós paraguayi hölgyek a lelátón

Foci vb 2026
10 perce

Amerikai előjáték a meccs előtt; avagy alapításának 250 éves évfordulóját ünnepli a társrendező

Foci vb 2026
13 perce

Vb 2026, nyolcaddöntő: Paraguay–Franciaország 0–0

Foci vb 2026
14 perce

Felkészülés: a DAC és a Kassa is döntetlent játszott

Minden más foci
18 perce

„Mi voltunk a jobbik csapat!” – a kanadai kapitány érzelmes interjút adott a vb-búcsú után

Foci vb 2026
20 perce

Kajak-kenu: nyolc magyar érem szombaton a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
25 perce
Ezek is érdekelhetik