Mandula: szokás szerint nyolcaddöntő

2003.06.27. 22:56
Címkék
Nem szakítva az idei hagyományokkal, Wimbledonban is bejutott a női páros nyolcaddöntőjébe Mandula Petra.
Az osztrák Patricia Wartuschsal induló, és a 12-es kiemelési számmal "megjelölt” magyar leány a nem túl dicső londoni hagyományához is hű maradt, vagyis elveszítette az első szettet – jóllehet ameddig a következő kettőt mindig hozza, nem történhet nagy baj. Ezúttal az Iva Majoli, Barbara Rittner kettős kezdett bele nagyon, pillanatok alatt besöpörte az első játszmát, ám a folytatásban már Petráék akarata érvényesült, olyannyira, hogy laza 6:1, 6:3-mal válaszoltak a horvát, német duónak, igaz, Majoliék 2:4-nél visszakapaszkodhattak volna a döntő szettben, hiszen két bréklabdájuk is volt. Vegyes párosban egyelőre nincs meg a továbbjutás, mert az amerikai Graydon Oliverrel játszó magyar teniszező mérkőzése 6:7, 5:6-nál sötétedés miatt félbeszakadt. Máshogy is alakulhatott volna a csata, elvégre Els Callens és Robbie Koenig úgy nyerte meg 13:11-re az első játszma rövidítését, hogy 6:3-nál egymás után három szettpontot puskáztak el Manduláék.
Legfrissebb hírek

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
12 perce

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
21 perce

Anya- és nagyanyaországok – Ballai Attila publicisztikája

Foci vb 2026
36 perce

Elkezdődött a második félidő Philadelphiában!

Foci vb 2026
38 perce

Mexikó várja az angolok elleni csodát; Isael: Hárman jobbak a braziloknál

E-újság
44 perce

Egyelőre nincs gól Philadelphiában

Foci vb 2026
56 perce

Jesse Marschnak nem szóltak, hogy a futballt gólra játsszák

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a Paraguay–Franciaország mérkőzés!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik