Szafin és a jövő titkai

2003.01.16. 20:52
Címkék
"Még mindig nem vagyok csúcsformában, de egyre közelebb kerülök hozzá, és akkor érem el, ha nem kell legalább három gém, mire lehiggadok a pályán” – Serena Williams önvallomása."Nagyjából ugyanazt játszom, mint ő, ugyanakkor én sokkal több hangsúlyt fektetek a precizitásra. Persze, az erőt sem hanyagolom az ütéseimből” – tett különbséget Serena maga és nővére, Venus között."Azt azért nem mondanám, hogy hozzászoktam a korai vereségekhez, jóllehet a kezdet kezdetén általában nehezen találom meg a megfelelő formát. Csakhogy ma mindenképpen nyerni akartam, és úgy érzem, erre reális esélyem is volt, hiszen egyáltalán nem teniszeztem rosszul. Egy-két ponton múlt” – véli a gigászi, ötszettes küzdelemben elbukó Gustavo Kuerten."Amint kifordult a bokám, éreztem, rettenetesen nehéz lesz itt nyerni. Mindent, de tényleg mindent megtettem a győzelem érdekében, de ellenfelem éppen akkor ütött védhetetlent, amikor arra a legnagyobb szüksége volt. Ezért le a kalappal előtte” – Szeles Mónika véleménye a Klara Koukalovával szemben elveszített mérkőzéséről."Megpróbálom úgy feldobni a labdát, hogy a vállam a lehető legkevesebb terhelést kapja, ami azért nem egyszerű. Egyetlen szerencsém, hogy napról napra javul az állapota, igaz, ehhez egyre több időt kell eltöltenem az orvosi szobában” – számolt be vállának hogylétéről Marat Szafin."Sajnálom, hogy egyre kevesebben vagyunk, és szerintem a teniszrajongók is sajnálják. Emlékszem, annak idején pazar meccseket vívtam Agassival és Changgal, hiszen én folyton a hálót rohamoztam, ők meg örökké el akartak ütni mellettem. Vagy ott vannak a Rafter–Agassi találkozók. Teljesen különböző játékstílust képviseltek, mégis mindenkit magával ragadott a küzdelmük” – állapította meg a – sajnos – "kihalófélben” lévő szerva-röpte játékot játszók egyik utolsó mohikánja, Richard Krajicek."Ember, ma még csak január tizenhatodika van! Azt sem tudom, hogy holnap élek-e vagy meghalok” – válaszolt Szafin annak az újságírónak, aki megkérdezte tőle, elindul-e az idei pekingi ATP-tornán.
Legfrissebb hírek

Naby Keita: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
11 perce

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
24 perce

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
31 perce

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
59 perce

86 kiló marihuánát találtak a Sao Pauló-i mintázatú csapatbuszon

Minden más foci
1 órája

Négy Guinness-rekordról szóló oklevelet kapott Erling Haaland

Angol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
1 órája

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
1 órája