Agassi ,,ezerrel" dolgozott

2003.01.15. 21:17
Címkék
"Valamennyi ellenfelemet tisztelem, Li ráadásul kiváló teniszező, meg aztán pillanatok alatt változhat a játék képe, anynyira kiegyenlített a mezőny. A világért sem akartam, hogy öt szettre kényszerítsen. Dolgoztam ezerrel” – adott magyarázatot a szerdai "vérengzésre” Andre Agassi."Vannak olyan napok, amikor a győzelmen kívül másnak nem örülhet az ember. A mostani egy ilyen. Örülök, hogy még a táblán vagyok” – lihegte a kínkeserves győzelme után Lindsay Davenport."Borzasztó nehéz volt, ilyenkor ugyanis képtelenség megfelelően koncentrálni. Lassú labdákat kaptam, már amikor át tudta ütni szegény. Nagyon hiányzott a ritmus” – magyarázta az Anna Kurnyikovát ritmustalanul is 6:0, 6:1-re elgázoló Justine Henin-Hardenne."Ez történik, amikor nem találom az ellenszert az ellenfelem játékára” – íme, Kurnyikova véleménye."Alighanem megint szőke leszek, hiszen azzal a hajszínnel nyertem a Roland Garroson, Wimbledonban meg az US Openen, most pedig barna vagyok, és borzasztóan játszom… Különben is, a szőke haj jobban áll nekem” – az első fordulóban kis híján kieső Serena Williams vívódása."Neveket nem említenék, de rengetegen használnak különféle teljesítménynövelő szereket, ezt kár lenne tagadni. Az ördöggel is hajlandóak cimborálni, csak hogy három év dicsőségért feláldozzák az egészségüket” – nyilatkozta az első körben búcsúzó ausztrál Andrew Ilie a Herald Sunnak."Felelőtlen kijelentések, nem kell foglalkozni velük, elvégre az utóbbi tíz évben két-három teniszező bukott le, a többiek ezek szerint tiszták. Szóval, nem kellene általánosítani” – reagált minderre Andre Agassi.
Legfrissebb hírek

Naby Keita: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
10 perce

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
23 perce

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
30 perce

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
58 perce

86 kiló marihuánát találtak a Sao Pauló-i mintázatú csapatbuszon

Minden más foci
1 órája

Négy Guinness-rekordról szóló oklevelet kapott Erling Haaland

Angol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
1 órája

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
1 órája