Megtörték az átkot, megnyerték az éremtáblát

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2010.03.01. 13:06
null
Tizennégyszer ünnepelhettek aranyat a kanadai drukkerek (Fotó: Reuters)
Hiába Montreal, hiába Calgary, Vancouverig kellett várni a kanadai sportrajongóknak ahhoz, hogy hazai aranyérmet ünnepelhessenek. A kanadai „átkot” Alexandre Bilodeau törte meg, és a juharlevelesek annyira belejöttek az „aranyásásba”, hogy a legtöbb első helyezéssel zárták a 2010-es téli ötkarikás játékokat. Az Egyesült Államoké a legtöbb érem, a magyar holtversenyben a legkisebb küldöttség, amely pontot szerzett.

ÁTOKŰZÉS

Átokűzés ritkán sikerül ennyire jól: Kanada sportolói sem az 1976-os montreali nyári olimpián, sem az 1988-as calgaryi téli játékokon nem tudtak aranyéremmel kedveskedni szurkolóiknak. Bezzeg most! Alexandre Bilodeau átszakította a gátat, a kanadai aranyak pedig csak gyűltek és gyűltek – egészen addig, amíg a házigazda nem végzett az éremtáblázat első helyén.

OWN THE PODIUM

Az eredeti jelentés főbb pontjai:


• Kanada első helyéhez az éremtáblázaton évi 21 millió dolláros plusz befektetés, illetve összesen 118 millió dollár kell.


• A jelentés azzal számolt, hogy a kanadai éremesélyesek 50 százaléka hozza magát.


• 211 éremesélyes sportolót kellett az előrejelzés beváltásához „felépíteni"

 

Persze erre is készültek: 2005-ben elindították az Own the Podium (Urald a dobogót!) programot, melynek célja az volt, hogy Kanada legyen az első számú téli sportnemzet, megszerezve a legtöbb érmet Vancouverben. Ez ugyan nem sikerült, de az éremtáblázat első helye több mint méltó „kárpótlás" – Kanada még sem nyári, sem téli olimpián nem szerepelt ennyire jól. A juharlevelesek 14 aranyukkal megdöntötték a szovjetek (1976) és a norvégok (2002) 13-as téli olimpiai rekordját.

Persze ehhez anyagi háttér is kellett: az Own the Podium program költségkalkulációja során 118 millió amerikai dolláros befektetési igényt jeleztek. A program készítői felhívták a figyelmet arra, hogy Kanada 2005-ös ráfordításával csak 16 érem várható a kért évi 21 millió dolláros, sportnak juttatott pluszösszeg nélkül. Az eredmény látható – Kanada büszkén zárhatta a játékokat, ráadásul 1952 óta első házigazdaként zárt az élen az éremtáblázaton.

A legtöbb érmet nyerő amerikai küldöttség szintén rekordot döntött: 37 medáliát korábban még egyetlen nemzetnek sem sikerült megszereznie téli olimpián. Az eddigi rekordot Németország tartotta 36 éremmel (2002, Salt Lake City). Ez mindössze a második téli olimpia volt, amelyen a legtöbb érmet az Egyesült Államok vihette haza.

OROSZ KÍNOK

A két legnépesebb küldöttség volt tehát a legeredményesebb (az Egyesült Államok 216, Kanada 206 sportolót küldött a játékokra), a harmadik legtöbb sportolóval (187) részt vevő oroszok viszont joggal lehetnek elégedetlenek.

Oroszország (a szovjet eredményeket is beszámítva) sosem nyert ennyire kevés aranyérmet, az eddigi mélypontot Grenoble és Salt Lake City hozta öt-öt arannyal. Az érmek számát tekintve ez a harmadik legrosszabb orosz szereplés az előbb említett két téli játékok után. A legnagyobb „szégyenfolt" a műkorcsolyázóké: 1960 óta először maradtak arany nélkül. Nem túl jó, főleg ahhoz viszonyítva, hogy a játékok előtt arról beszéltek az oroszok: ismét a téli szuperhatalmak közé emelkedhetnek. A következő rendezés joga viszont az övék – nyilvánvalóan mindent megtesznek a presztízsnövelésért.

Dmitrij Medvegyev orosz elnök az illetékes sportvezetők lemondását sürgette.

"Ha maguktól nem távoznak, szívesen segítünk nekik" - fogalmazott hétfőn az államfő.

Medvegyev szerint a gyenge eredményekért kizárólag a sportot irányító szakemberek tehetők felelőssé, s nekik nincs más feladatuk, mint elkészíteniük a beszámolóikat, majd távozni posztjaikról. Az államfő neveket nem említett, és "jóllakott kandúroknak" nevezte a hivatalban lévő sportvezetőket.

Az elnök kifejtette: radikális változtatásokra van szükség ahhoz, hogy az orosz sportolók felkészülése eredményesebb legyen, s jobban szerepeljenek a 2014-es szocsi olimpián.

LEMARADTAK A TRENDEKRŐL

A téli olimpiai örökranglistát vezető németek a hagyományos sportágak alapján simán megnyerték volna az éremtáblázatot, viszont drágán fizettek azért, hogy a „trendsportágakról" – hódeszka, síakrobatika, rövid pályás gyorskorcsolya – gyakorlatilag lemondtak. A három említett sportágban megszerezhető 60 éremből egyet sem tudtak megszerezni, riválisaik – az Egyesült Államok és Kanada – viszont kiválóan szerepeltek ezekben.

„A megszokott támogatással eddig juthatunk el, nem tovább. Egyszerűen nincs meg Németországban a téli trendsportok kultúrája, ennek kialakításán kell dolgoznunk. Ha nem is Szocsira, de a 2018-as játékokra már sikeres programot dolgozhatunk ki" – vélekedett Thomas Bach, a NOB német alelnöke.

KÍNAI ÁTTÖRÉS

Figyelemreméltó Kína áttörése: történetének legjobb téli olimpiai eredményét érte el az ország küldöttsége Vancouverben öt arany-, két ezüst- és négy bronzéremmel. Kína az első téli ötkarikás diadalát 2002-ben aratta. Salt Lake Cityben, majd 2006-ban Torinóban még „csak" két győzelemnek örülhettek az ázsiai országban, Kanadában viszont jelentősen megugrott a megszerzett bajnoki címek száma. Ezúttal rövid pályás gyorskorcsolyában mind a négy női számot a kínaiak nyerték meg, ehhez jött még műkorcsolyában a párosok versenyében elért elsőség. Jól látható, hogy a kínaiak – a nyári sportágakhoz hasonlóan – szinte mérnöki precizitással számolják ki, hogy mely sportágakban gyengébb a konkurencia, hol kínálkozik a legjobb éremesély – és ezt ki is használják.

A LEGDÉLIBB GYŐZTES

A vancouveri téli játékok legdélibb fekvésű, aranyérmet nyerő országa Ausztrália.

Az auszik – bármilyen meglepő is ez – 2002 óta minden téli olimpián ünnepelhettek aranyat!

Japán bezzeg csalódott: a felkelő nap országának küldöttsége csak öt érmet szerzett, és nemcsak Kína, hanem a másik örök rivális, Dél-Korea is sokkal jobban szerepelt. Hasimoto Szeiko delegációvezető a zárónapon elmondta: a csapat alulteljesített, 2006-ban volt aranyérmük, most nem, a három ezüst- és két bronzérem, illetve az éremtáblázaton ezzel járó 20. helyezés kevés.

Az északi nemzetek közül Norvégia 9, Svédország 6 aranyérmet szerzett, Finnország viszont egyszer sem – mindössze negyedszer fordult ez elő velük, és először maradtak egymás után két téli olimpián arany nélkül. A finnek eddigi utolsó elsőségét a 2002-ben férfi mogulban nyerő Janne Lahtela szerezte, hagyományos „vadászterületükön", sífutásban és síugrásban 1998 óta nyeretlenek.

Összesen 26 ország szerzett érmet, 19 ezek közül aranyat is. Első téli olimpiai aranyérmét szerezte meg az oroszból honosított Anastasia Kuzmina révén Szlovákia, illetve Alekszej Grisin révén Fehéroroszország.

KICSIK, DE „PONTOSAK"

A magyar küldöttség is magáénak mondhat egy elsőséget: 16 fős csapatunk ugyanis – Dániával holtversenyben – a legkisebb, amely „pontosan" zárta az olimpiát. Versenyzőink három pontot szereztek, egy ötödik helyet a női rövid pályás gyorskorcsolyaváltó, illetve egy hatodikat Huszár Erika révén. Összesen 29 ország került föl a pontszerzők közé, Magyarország, Dánia és Ukrajna küldöttsége tartozik az érmet nem, viszont pontot szerző csapatok közé.

 ÉREMTÁBLÁZAT
ORSZÁG ARANY EZÜST BRONZ  ÖSSZESEN
Kanada 14 7 5  26
Németország 10 13 7  30
Egyesült Államok 9 15 13  37
Norvégia 9
8 6  23
Koreai Köztársaság 6 6 2  14
Svájc 6 2  9
Kína 5 2 4  11
Svédország 5 2 4
 11
Ausztria 4 6 6  16
Hollandia 4 1 3  8
Oroszország 3 5 7  15
Franciaország 2 3 6  11
Ausztrália 2 1  3
Csehország 2 4  6
Lengyelország 1 3 2  6
Olaszország 1 1 3  5
Fehéroroszország 1 1 1  3
Szlovákia 1 1 1  3
Nagy-Britannia 1  1
Japán 3 2  5
Horvátország 2 1  3
Szlovénia 2 1  3
Lettország 2  2
Finnország 1 4
 5
Észtország 1  1
Kazahsztán 1  1

 

A NEM HIVATALOS PONTVERSENY VÉGEREDMÉNYE A MOB KÖZLÉSE SZERINT
ORSZÁG
1. helyezés 2. 3. 4. 5. 6. össz.
Pontszám
7 5 4 3 2 1 pont
               
Egyesült Államok 9 15 13 8 5 8 232
Kanada 14 7 5 6 17 9 214
Németország 10 13 7 8 8 7 210
Norvégia 9 8 6 6 5 5 160
Ausztria 4 6 6 9 7 7 130
Oroszország 3 5 7 9    6 107
Dél-Korea 6 6 2 4 4    100
Svédország 5 2 4 8 3 2 93
Svájc 6    3 6 3 4 82
Franciaország 2 3 6 3 5 7 79
Kína 5 2 4 2 2 4 75
Hollandia 4 1 3 4 2 4 65
Olaszország 1 1 3 5 2 3 46
Japán    3 2 1 6 2 40
Finnország    1 4 3 3 4 40
Lengyelország 1 3 2    2 2 36
Csehország 2    4    1 1 33
Szlovénia    2 1 1 2 3 24
Ausztrália 2 1       1    21
Szlovákia 1 1 1 1 1    21
Fehéroroszország 1 1 1 1    1 20
Horvátország    2 1          14
Lettország    2    1       13
Nagy-Britannia 1          1 4 13
Kazahsztán    1       3    11
Észtország    1          1 6
Magyarország             1 1 3
Ukrajna             1 1 3
Dánia             1    2
29 86 87 85 86 86 86 1893

 

A TÉLI OLIMPIÁK ÖSSZESÍTETT ÉREMTÁBLÁZATA
ORSZÁG A E B
1. Németország 128 129 101
ebből NDK 39 36 35
NSZK 13 15 12
és Egyesült német csapat 8 6 5
2. Oroszország 123 92 93
ebből Szovjetunió 78 57 59
és FÁK 9 6 8
3. Norvégia 107 106  90
4. Egyesült Államok 87 95 71
5. Ausztria 55 70  76
6. Kanada 52 45  48
7. Svédország 48 33  48
8. Svájc 44 37  46
9. Finnország 41 59  56
10. Olaszország 37 32  37
11. Hollandia 29 31  26
12. Franciaország 27 27  40
13. Koreai Köztársaság 23 14 8
14. Kína 9 18  17
15. Japán 9 13  15
16. Nagy-Britannia 9 3  10
17. Csehország 7 13  21
ebből Csehszlovákia 2 8 15
18. Ausztrália 5 1 3
19. Horvátország 4 5 1
20. Észország 4 2 1
21. Lengyelország 2 6 6
22. Liechtenstein 2 2 5
23. Fehéroroszország 1 4 4
24. Kazahsztán 1 3 2
25. Bulgária 1 2 3
26. Szlovákia 1 2 1
27. Belgium 1 1 3
Ukrajna 1 1 3
29. Spanyolország 1 - 1
30. Üzbegisztán 1 - -
31. Jugoszlávia - 3 1
32. Szlovénia - 2 5
33. MAGYARORSZÁG - 2 4
34. Lettország - 2 1
35. Luxemburg - 2 -
36. Koreai NDK - 1 1
37. Dánia - 1 -
Új-Zéland - 1 -
39. Románia - - 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik