Téli sportok: szombaton ismét Snow Day-fesztivál lesz Eplényben

MTI MTIMTI MTI
2012.02.17. 06:58
Címkék
A tavalyihoz hasonlóan ismét 2500 látogatót várnak a szervezők az Eplényben szombaton sorra kerülő Snow Day-re, amelynek során öt különböző téli sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők. Az eseményt rendező Magyar Egyetemi Sí és Természetjáró Egyesület közleménye szerint a mostani programban sportági bemutatók, felszerelések tesztelése, hazai sípályák bemutatása és 10 éves korig ingyenes síoktatás szerepel.

A fesztivál keretében kerül sor a 11. Veszprémi és a második Várpalotai nyílt sí- és hódeszkabajnokságra, valamint a ShowDown elnevezésű szabadstílusú Magyar Kupa egyik futamára. A Snow Day-en a kikapcsolódni vágyókat jégszobrászok, zenei programok, illetve havas ügyességi játékok és vetélkedők szórakoztatják.

„Célunk egy olyan téli sportfesztivál létrehozása volt, ahol minden korosztály számára elérhetővé tesszük a jelenlévő sportágakat – mondta Barbai Áron főszervező. – A szórakoztató programok mellett tavaly nyolc sportágat lehetett kipróbálni, összesen 2500-an vettek részt az eseményen, ebből 300 indulója volt az amatőr sí- és snowboardversenyeknek.”

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
6 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
6 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
6 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
7 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
7 órája
Ezek is érdekelhetik