Vancouver 2010: Kramer kizárása után dél-koreai arany 10 000 méteren

Vágólapra másolva!
2010.02.23. 22:50
null
Kramer hiába ért el fantasztikus időt, kizárták a versenyből (Fotók: Reuters)
Címkék
Kedden a férfiak 10 000 méteres versenyszámát rendezték meg a gyorskorcsolyázók számára a vancouveri  téli olimpián. Az aranyérmet a dél-koreai Li Szung Hun szerezte meg az orosz Ivan Szkobrev és a holland Bob de Jong előtt. A legjobb idővel célba érő holland Sven Kramert pályaelhagyás miatt kizárták.
Világosan látszik, Kramer hibázott... (Fotó: Reuters)
Világosan látszik, Kramer hibázott... (Fotó: Reuters)

A tizenöt versenyző közül elsőként az amerikai Bedford teljesítette a távot – egyedül, így az ő 13:40.20-as ideje volt az alap. De nem sokáig, mert a második párban a norvég Haugli több mint húsz másodperccel jobb volt nála.

Rá aztán az ötödik párban újabb húsz másodpercet vert a dél-koreai Li Szung Hun, aki egyrészt tizenhárom perc alá került, másrészt olimpiai csúcsot futott. Ez még a hatodik párban futó francia Continnak is sok volt, aki csak a második helyre tudott bejönni.

A jégfelújítás után a holland De Jong is csak a franciát tudta eggyel hátrébb tolni, így a koreai érme már biztos volt, hiszen már csak ketten voltak hátra. Közülük viszont a holland Kramer nagyon erősen kezdett, két kilométer után pedig folyamatosan növelte előnyét. Végül több mint négy másodpercet vert a koreaira, de korán örült, mert pályaelhagyás miatt kizárták, így Li Szung Hun lett az olimpiai bajnok.

A vele párban lévő orosz Szkobrev így a második helyet szerezte meg, míg a harmadik a holland Bob de Jong lett.

Kramer a verseny után elmondta, edzője utasítását követve választott rossz sávot, amiért aztán kizárták.

VANCOUVER 2010 
GYORSKORCSOLYA, FÉRFI 10 000 MÉTER  
1. Li Szung Hun (dél-koreai) 12:58.55 – olimpiai csúcs
2. Ivan Szkobrev (orosz) +3.52 mp
3. Bob de Jong (holland) +8.18
4. Alexis Contin (francia) +13.56
5. Havard Bökko (norvég) +16.37
6. Sverre Haugli (norvég) +20.19
A TELJES EREDMÉNYLISTÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK!
Legfrissebb hírek

Vívás: hat magyar a főtáblán Bogotában

Egyéb egyéni
19 perce

Szenzáció volt Budapesten 1930-ban az első rádiós meccsközvetítés

Minden más foci
29 perce

Bognár György: Egy bíróval volt jobb a Ferencváros

Labdarúgó NB I
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Barca–Real, Liverpool–Arsenal, ZTE–Újpest

Minden más foci
7 órája

Pakson fordított és győzött a Fradi; már-már bajnokok a győri női kézisek

napilap
7 órája

Ligue 1: Negóék meccse félbeszakadt, aztán folytatódott, és kikaptak a Marseille-től

Francia labdarúgás
7 órája

Kiütéses sikert aratva hét év után visszajutott a Bundesligába a Hamburg

Német labdarúgás
8 órája

Agyonhallgatás után – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik