Műkorcsolya, Vantaa: Sebestyén 3.

Vágólapra másolva!
2006.10.11. 12:57
Címkék
Európa-bajnoknőnk, Sebestyén Júlia (képünkön) a harmadik helyen végzett a finnországi Vantaa-ban rendezett nemzetközi műkorcsolyaversenyen.
A Finnlandia Trophyn két hazai versenyző, Kiira Korpi és a 2005-ben Eb-második Susanna Pöykiö bizonyult jobbnak a magyar sportolónál - tájékoztatta a távirati irodát Gurgen Vardanjan, Sebestyén edzője.A szakember szerint a zsűri jól fogadta a magyar műkorcsolyázó új gyakorlatát, ugrásait, s a kűrben a második helyre értékelte előadását.A 2004-ben Európa-bajnok Sebestyén szeptemberben Pozsonyban második helyet szerzett, az idény pedig két Világkupa-viadallal folytatódik számára novemberben, amikor is előbb Kínában, majd Moszkvában lép jégre.
Legfrissebb hírek

Ötvenéves Gabriela Szabo, azaz Szabó Gabriella

Népsport
1 perce

„Magyarország megfosztotta a lehetőségtől Örményországot” – elnézést kért a kapitány

Magyar válogatott
9 perce

Schäfer András: A második félidőben szörnyen játszottunk

Magyar válogatott
1 órája

NBA: Barnes vezérletével nyert a Raptors, karriercsúcsokkal győzött a Hawks

Amerikai sportok
1 órája

Tóth Alex: Nehéz meccs volt, a végéig izgulni kellett

Magyar válogatott
2 órája

Littler tanári játékkal jutott a negyeddöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
8 órája

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
8 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik