Műkorcsolya vb: Lambiel megvédte címét

Vágólapra másolva!
2006.03.24. 10:59
Címkék
A Calgaryban zajló műkorcsolya világbajnokságon a férfiaknál Stéphane Lambiel megvédte címét.
Pljuscsenko távollétében Lambielnek nem volt vetélytársa
Reuters
Pljuscsenko távollétében Lambielnek nem volt vetélytársa
Pljuscsenko távollétében Lambielnek nem volt vetélytársa
Reuters
Pljuscsenko távollétében Lambielnek nem volt vetélytársa
A huszonegy éves svájci versenyző, ahogy tavaly Moszkvában, úgy idén sem talált legyőzőre a vb-n.

Az orosz klasszis, Jevgenyij Pljuscsenko nem indult a vb-n, így a torinói olimpián a mögötte ezüstérmes Lambiel abszolút favoritként állhatott rajthoz Calgaryban.


Második helyen a 2004-es budapesti Európa-bajnokág győztese, a francia Brian Joubert zárt.

Harmadikként pedig az amerikai Evan Lysacek végzett.

A svájci győztes a selejtezőben már a legmagasabb pontszámot kapta, és bár a rövidprogramban csak a negyedik lett, összesítésben akkor is az élen maradt.

Zárásképpen a kűrben nagyszerű teljesítményt nyújtott – megspékelve többek között két négyfordulatos ugrással -és megérdemelten szerezte meg az aranyérmet.


Magyar érdekeltségű hír, hogy a jégtáncosoknál a Hoffmann Nóra, Elek Attila kettős az összesítésben a 18. helyen maradt az original után, amelyben a 17. helyen végzett.

CALGARY, FÉRFIAK:
1. Stéphane Lambiel svájci 156,58 pont
2. Brian Joubert francia 156,47 pont
3. Evan Lysacek amerikai 149,97 pont
CALGARY, JÉGTÁNC, ÁLLÁS AZ ORIGINAL UTÁN:
1. Albena Denkova, Makszim Sztavinszki bolgárok 99,40 pont
2. Marie-France Dubreuil, Patrice Lauzon kanadaiak 98,12 pont
3. Isabelle Delobe, Olivier Schönfelder franciák 97,32 pont
18. Hoffmann Nóra, Elek Attila magyarok 74,57 pont
Legfrissebb hírek

NBA: Barnes vezérletével nyert a Raptors, karriercsúcsokkal győzött a Hawks

Amerikai sportok
15 perce

Tóth Alex: Nehéz meccs volt, a végéig izgulni kellett

Magyar válogatott
44 perce

Littler tanári játékkal jutott a negyeddöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
7 órája

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
7 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
7 órája

Szalai Attila: Miért ne szerezhetnénk meg a csoport első helyét?

Magyar válogatott
7 órája

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
7 órája

Nyertünk, de maradt tét – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
7 órája
Ezek is érdekelhetik