Meglepetés születhet

Cs. B.Cs. B.
2005.02.03. 21:33
Címkék
Nem mindennapi mezőny érkezett Budapestre, hogy a rövid pályás gyorskorcsolya Világkupa-sorozat soron következő, ötödik állomásán döntsön a pontok sorsáról.
Jégre lép például mind a férfi, mind a női öszszetett Vk-címvédő, vagyis a dél-koreai An Hjun Szu és Csoj Eun Kjung, a négy forduló után jelenleg élen álló amerikai Apolo Anton Ohno, illetve a kínai Vang Meng, és még hosszan folytathatnánk a sort, hiszen összesen öt olimpiai, nyolc világ- és húsz Európa-bajnoki érmes korcsolyázik majd a Gyakorlójégcsarnokban.A résztvevőkön tehát nem fog múlni az izgalmas hétvége, és valószínűleg a jégen sem, hiszen 2003-as junior-vb is bővelkedett világrekordokban. A fiatal magyar csapattól csúcsokat egyelőre hiába is remélnénk, mindenesetre Telegdi Attila válogatott edző legalább egy férfi és egy női versenyzőt vár a legjobb tizenötbe, s véleménye szerint a női staféta pedig meglepetést is szerezhet.A program pénteken az 1500 méteres számokkal kezdődik, szombaton az 500, míg vasárnap az 1000 és 3000 méter - ez utóbbi a szuperdöntő - következik. A váltók mindhárom napon szerephez jutnak, sőt, csapatvégeredményt is hirdetnek. A magyar csapat.
Férfiak:
Férfiak:
Knoch Balázs, Kövér Balázs, Galambos Gábor, Lóth Dávid Manó, Tutrai Tamás és Piros Attila.
Nők: Lajtos Szandra, Huszár Erika, Darázs Rózsa, Heidum Bernadett és Bíró Krisztina
Legfrissebb hírek

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
11 perce

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
19 perce

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
24 perce

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
32 perce

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
46 perce

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
53 perce

Borbély Balázs: Egész Európa hallotta a Ferencváros szurkolóit

Európa-liga
56 perce

Kubatov Gábor a Milanról: Örülhetnek, hogy megúszták ennyivel...

Európa-liga
1 órája