Egy tripla Lutz utóélete

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2005.01.30. 22:15
Címkék
Vasárnap Torinóban ugyan már mindenki a gála lázában égett, a magyar korcsolyarajongókat még mindig Sebestyén Júlia Eb-4. helye foglalkoztatta, amely fölött nem tudtak napirendre térni.
Az NSO ajánlja:



Az NSO ajánlja:



Ráadásul érvelésük logikusan hangzik, ugyanis miután nyilvánosságra hozták a pontozók részletes, elemekre lebontott osztályzatait, kiderült, hogy a magyar versenyző egyik ugrását, a tripla Lutzot csak duplaként vették számításba, ez pedig jelentős pontveszteséget jelentett.
Az új rendszer szerint a kétfordulatos Lutz bázispontja 2.1 - amelytől +3, illetve -3 értékkel lehet eltérni -, míg a tripláé 6.6, ami igencsak jelentős különbség. Júlia azért, mert két lábra érkezett a jégre, végül csak 1.71 pontot kapott rá, de ha ez a levonás 6.6-ból történik, bőven megvan az ezüstérem. Sőt még akkor is második, ha a jogosan járó bázispontból a lehető legtöbbet - három tizedet - veszti el, mivel a jelenlegi összpontszám (157.13) helyett még úgy is 159.02 lett volna a végeredménye. Márpedig a végül ezüstérmes finn Susanna Pöykiö összesen 158.93 pontot szerzett.
Ebből is látszik, hogy az új pontozási rendszer korántsem tökéletes, ugyanis ha a bázispontokat meghatározó három ember - az elemeket a "technical specia-list" határozza meg a "controllerrel" és a döntnökkel egyetértésben - hibázik, az jócskán átrendezheti a sorrendet.

Sebestyén Júlia nem fogja a bírókra a reméltnél gyengébb helyezést
Sebestyén Júlia nem fogja a bírókra a reméltnél gyengébb helyezést
Sebestyén Júlia nem fogja a bírókra a reméltnél gyengébb helyezést
Ez a kis eszmefuttatás persze már mit sem változtat azon, hogy Sebestyén Júlia lemaradt a dobogóról. A tiszaújvárosi bajnoknő is így gondolkozik, mert ugyan szombat délután a "lihegőt" elhagyva elmorzsolt egy-két könnycseppet, eszébe sem jutott másokat hibáztatni. Nagyon szimpatikusan csak annyit mondott, most nem sikerült tökéletesen koncentrálnia, de hátravan még a márciusi világbajnokság, amelyre - ha lehet - még alaposabban felkészül.
A gálán már újra mosolygósan láthattuk az Ének az esőben című számra korcsolyázni, miközben az esernyőjét pörgette. Az ezüstérmes Brian Joubert fekete kámzsás köpenyben lépett a jégre, és az örök mókamester, az Európa-bajnoki címét épp tőle visszaszerző Jevgenyij Pljuscsenko is igénybe vett "kelléket". Az orosz klaszszis előbb Edvin Marton hegedűjátékára mutatta be, hogy vérbeli showman, majd előkapta a repertoárjából a bodybuildert figuráját - leporolva a gumiruhát, amely irdatlan izomkötegekkel ruházta föl -, és a Sex bomb slágerre hihetetlen csípőrázásával szinte őrületbe kergette rajongóit.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
41 perce

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
46 perce

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
1 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
1 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
1 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
1 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
2 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik