Új járműbe ülhettek át a magyarok

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
2004.12.17. 21:25
Címkék
A magyar bobválogatott folytatta felkészülését a jövő évi olimpiai kvalifikációs sorozatra. Ez az elmúlt napokban abból állt, hogy a Gyulai Márton kormányozta egység átvehette a régen megrendelt, és igencsak áhított bobját.
A régi sporteszköz már ugyancsak ütött-kopott volt, azzal semmiképpen sem lett volna esélyük felvenni a versenyt a mezőny többi tagjával. Nos, az új bob minden szakértő szerint kiváló, azonban a legénységnek még ismerkednie kell az eszközzel. Ennek, no meg némi balszerencsének tudható be, hogy a reméltnél kissé hátrébb kerültek a mieink a winterbergi kettes Európa-kupán, de mint Gyulai Márton elmondta, ennek pillanatnyilag nincs tétje, 2005-ben újra próbálkoznak. Négyesben viszont a Mol támogatásával versenyző magyarok túljutottak az első teszten, amelynek legnagyobb eredménye, hogy a rossz látási és pályaviszonyok ellenére épségben célba értek a pályán. Szombaton még két alkalommal kipróbálhatják a jégcsatornát, és a négyes bobot, hogy aztán vasárnap már versenyen bizonyítsanak.Világkupa-verseny, Cortina d’Ampezzo
Nők: 1. Németország I (kormányos: Sandra Prokoff) 1:50.96, 2. Németország III (Erdmann) 1:51.23, 3. Egyesült Államok II (Racine) 1:51.43.
A Vk állása (4 futam után): 1. Prokoff 390 pont, 2. Martini (német) 335, 3. Rohbock (amerikai) 275

Európa-kupa-verseny, Winterberg
Férfiak. Kettesek: 1. Svájc III (kormányos: Urs Hefti) 1:54.10, …25. Magyarország I (Gyulai Márton) 1:56.80
Legfrissebb hírek

Tóth Alex: „Ebből jó dolgok sülhetnek ki”

Magyar válogatott
7 perce

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
28 perce

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
39 perce

Új csapata bejelentette Lelik Réka érkezését

Kosárlabda
58 perce

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
1 órája

Még hat magyar éremesély él az ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
2 órája

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
3 órája