Hoffmannéknak csalódást okozott az ezüst

– Most is sírtam a dobogón, csak most nem örömömben. Mert míg tavaly nagyon boldogok voltunk az ezüsttel, most óriási csalódásként éltük meg – mondja Hoffmann Nóra.
– Igazságtalannak tartották a végeredményt?
– Lehet, hogy rosszul hangzik az én számból, de úgy érzem, igazságtalan volt a döntés. Három hónapja ugyanis még simán megvertük az oroszokat a Grand Prix-döntőn, méghozzá úgy, hogy mindketten hibátlanul korcsolyáztunk. Ehhez képest mi most még annál is sokkal jobbak voltunk, túlzás nélkül állíthatom, hogy a szezon legjobbját futottuk, míg ők többször is rontottak. Ám úgy látszik, ez is kevés volt…
– A pontozók véleménye egyöntetű volt?
– Ez nagyon érdekes, ugyanis az új rendszerben ugye tizennégy bíró pontoz, ám ebből csak kilencnek számít az osztályzata, amit a számítógép véletlenszerűen választ ki. Nos, a tizennégyből nyolc pontozó minket tett az első helyre, hat Romanovszkajáékat, és meglepő módon a végső kilencbe az oroszokra szavazó mind a hat bíró bekerült. Azaz hat–három arányban vesztettünk, holott összességében nyolc–hat arányban mi voltunk a kedvezményezettek.
– A kötelező táncoknál még mindketten csoportelsők voltak, az original programnál kerültek először önök elé az oroszok. Mi történt a jégen?
– Ôszintén? Míg mi tökéletesen elégedetten hagyhattuk el a pályát, addig az oroszok nemcsak elestek, de még két kisebb hibát is csináltak.
– A közönség nem állt önök mellé?
– Nagyon kevesen voltak, így nem volt igazán hangulat. Az egész versenyt egy pici csarnokban bonyolították le, ahol csupán pár száz ember ücsörgött. Gyakorlópályának meg egy nyitott gyorskoripálya közepe volt leválasztva, sátorral, ahol az első nap még fűteni is elfelejtettek, olyan hideg volt, hogy láttuk a saját leheletünket. Szóval a rendezés nem volt éppen tökéletes. Szóval a közönség így nem tudott igazi nyomást gyakorolni, de az edzők és a többi versenyző egyértelműen a mi pártunkra állt. Az olaszok csapatvezetője, a világ- és Európa-bajnok táncos, Maurizio Margaglio például odajött hozzánk gratulálni, és elmondta, jól tudja, milyen érzés így veszíteni, de ne adjuk fel, hanem a jövőben még keményebben dolgozzunk. Megfogadjuk a tanácsát.
– Itthon mit szóltak a második helyhez?
– Természetesen gratuláltak hozzá, majd szinte rögtön vigasztalgattak is bennünket. A legaranyosabb egy régi koris ismerős volt, aki azzal hívott fel, hogy amikor hétéves voltam, egyszer azt mondtam neki, én bizony világbajnok leszek. Azt azonban nem mondtam, hogy junior-világbajnok. Így aztán most igyekszünk gyorsan túltenni magunkat a történteken és már a felnőttkarrierünkre összpontosítani.
– Akkor első lépésként árulja el, a hónap végén, a dortmundi felnőttvébén milyen eredménnyel lennének elégedettek?
– Mivel huszonkilenc pár nevezett, biztosan lesz kvalifikáció, egyszóval nem lesz egyszerű. Ezzel együtt úgy a tizenhat-tizennyolcadik hely körül szeretnénk végezni.