Sebestyén elégedett

Cs. B.Cs. B.
2003.12.14. 22:29
Címkék
"Összességében elégedett vagyok  összegzett a GP-döntőt követően Sebestyén Júlia.  A kűröm nagyon jól sikerült, öt triplát ugrottam és egy dupla Axelt. Ráadásul a triplák között két Lutz volt, és két kombináció.
A pontozók is magas pontokat adtak a technikára, így a szabadon választott rangsort az ötödik helyen zártam, az összesítésben viszont hatodik lettem. Ahhoz képest, hogy számomra szokatlan magaslaton, kétezer méteren rendezték a finálét, valamint hogy még mindig fáj egy kicsit a torkom, azt hiszem, nincs miért szégyenkeznem.”Európa-bajnoki bronzérmes korcsolyázónk tehát a hatodik helyen zárta a hét végi hatos finálét, ám hogy ez milyen nagy szó, azt igazán az mutatja, hogy Európát a tiszaújvárosi versenyző mellett csupán az ukrán Jelena Ljasenko képviselte, a többiek Ázsiából érkeztek vagy a házigazda Egyesült Államokat képviselték. S ha még azt is hozzátesszük, hogy felnőtt GP-döntőbe korábban még sohasem jutott be magyar versenyző, akkor tényleg csak megerősíteni lehet Sebestyént abban, hogy fölösleges pironkodnia a hatodik hely miatt.A férfiak finélájában a kanadai Emanuel Sandhu meglepetésre legyőzte a világ- és Európa-bajnok, az idény minden versenyét megnyerő Jevgenyij Pljusenkót. Grand Prix-döntő, Colorado Springs
Férfiak (5 induló). Végeredmény: 1. Emanuel Sandhu (kanadai) 228.29, 2. Pljusenko (orosz) 225.19, 3. Weiss (amerikai) 198.35, 4. Van der Perren (belga) 189.03, 5. Kao Szing (kínai) 181.57
Nők (6). Végeredmény: 1. Szuguri Fumie (japán) 182.08, 2. Cohen (amerikai) 177.48, 3. Arakava (japán) 167.57, 4. Ljasenko (ukrán) 165.16, 5. Onda (japán) 153.00, 6. Sebestyén Júlia (magyar) 152.11
Párosok (6). Végeredmény: 1. Sen Hszüe, Csao Hung-po (kínai) 196.08, 2. Totmjanyina, Marinyin (orosz) 177.30, 3. Petrova, Tyihonov (orosz) 166.76, 4. Langlois, Archetto (kanadai) 165.90, 5. Pang Csing, Tung Csien (kínai) 162.20, 6. Csang Tan, Csang Hao (kínai) 161.04
Jégtáncosok (6). Végeredmény: 1. Tatjana Navka, Roman Kosztomarov (orosz) 175.91, 2. Denkova, Sztavijszki (bolgár) 163.30, 3. Belbin, Agosto (amerikai) 161.25, 4. Grusina, Goncsarov (ukrán) 161.17, 5. Delobel, Schoenfelder (francia) 149.12, 6. Dubreuil, Lauzon (kanadai) 146.25

Junior Grand Prix-döntő, Malmö
Fiúk (8 induló). Végeredmény: 1. Evan Lysacek (amerikai) 1.5, 2. Grjazev (orosz) 3.0, 3. Mabee (kanadai) 5.5
Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: Nagy Ákos Károly messze volt a döntőtől légpisztolyban

Egyéb egyéni
9 perce

Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

Európa-liga
11 perce

A FIFA tanácsának japán tagja is indul Infantino ellen

Minden más foci
20 perce

Több ezer fradistától zengett a milánói Dóm-tér – fotó, videó

Európa-liga
54 perce

Rajtuk keresztül vezet az út az A-ligába – íme, a grúz és az északír keret

Magyar válogatott
1 órája

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
1 órája

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
1 órája