Évtizedes klubinduló volt a „rasszista sértés”

2011.10.18. 10:51
null
Craig Bellamyt (pirosban) a pályán több „bántódás” érte, mint a nézőtérről (Fotó: Action Images)
Címkék
Egy túlbuzgó liverpooli drukker úgy hallotta, hogy a Brighton elleni Ligakupa-meccsen wales származása miatt csúnyát mondtak Craig Bellamyra. A vizsgálat során kiderült, hogy csak a klub indulóját énekelték a hazai drukkerek.

A vörösök szurkolóját a televíziós közvetítést nézve csalta meg a füle: a Brighton & Hove Albion–Liverpool Ligakupa-mérkőzésen úgy hallotta, hogy a hazai szurkolók „birkasz*r"-nak (az angol szlengben „sheepsh­­­­***r") nevezik Craig Bellamyt, ezzel utalva a támadó walesi származására.

A dolgában biztos drukker azonnal az angol szövetséghez (FA) fordult, amelyik a rasszizmus ellen küzdő „Kick It Out" kampány szellemiségében azonnal vizsgálatot indított a dél-angliai klub ellen. Melynek során kiderült, hogy szó sem volt rasszizmusról, sőt semmilyen sértegetésről: a hazai drukkerek kedvenc dalukat a „Seasiders"-t énekelték. Az FA, természetesen, meg is szüntette az eljárást a Brighton ellen.

„Nagyon szomorú, hogy a klub becsületét és a szurkolók tisztességét ilyen csúnyán lejáratták – kesergett Ken Brown, a brightoniak általános igazgatója a Wales Online honlapnak nyilatkozva. – Végig meg voltunk győződve az igazunkról, arról, hogy soha nem követtük el, amivel vádolnak bennünket. Sem a klub, sem a szurkolóink nem fogadják el a rasszizmus semmilyen formáját."

Most komolyan: ilyen egy rasszista drukker? (Fotó: Action Images)
Most komolyan: ilyen egy rasszista drukker? (Fotó: Action Images)
Legfrissebb hírek

Pető Milán szabarúgásaival nyert a Paks

Labdarúgó NB I
3 perce

Hamiltonra és Verstappenre is büntetés várhat – Sao Pauló-i Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
10 perce

Monfils lett a francia Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
26 perce

Korán előnybe került a KTE a Nagykanizsa ellen!

Labdarúgó NB II
28 perce

NB II: idegenben nyert a DVTK, előnyben a KTE és a Kozármisleny – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
28 perce

A hajrában harcolta ki a győzelmet a DVTK a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
35 perce

NB II: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
35 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–FC Ajka

Labdarúgó NB II
39 perce