Messi mezeladásban is világelső

Vágólapra másolva!
2011.04.23. 17:06
null
Messi mindenhol arat (Fotó: Kitbag.com)
Címkék
A Barcelona argentin sztárjának hazai meze a legkeresettebb, második Cristiano Ronaldo, 3. pedig megintcsak Messi. A klubok között viszont egyértelmű angol dominancia érvényesül.

A világ egyik legnagyobb, angliai központú internetes sportáruháza nyilvánosságra hozta a futballmezek top 10-es eladási listáját. A Kitbag.com internetes áruház a világ minden tájára szállít, így többé-kevésbé mértékadó az általuk közzétett felmérés.

Ezek szerint a klubok mezei között a Manchester United hazai trikója vezet, megelőzve az idei szezonban remeklő Tottenham Hotspur fehér dresszét. Harmadik és negyedik helyen a Barcelona és a Real hazai meze következik. Eztán az Arsenal és Liverpool piros meze jön, majd némi meglepetésre az Evertoné, amelyik megelőzi a Chelsea kékjét.

Érdekesebb képet mutat a nevesített mezek eladásának toplistája: itt ugyanis az első három helyen nem találunk Angliában játszó futballistát. Messi gránátvörös-kék mezével hasít az első helyen, őt Cristiano Ronaldo fehér realos meze követi, majd megint Messi jön – ezúttal az idegenbeli trikóval. A negyedik helyen áll az első szigetországi focista, aki nem kis meglepetésre Javier „Chicharito" Hernandez, a Manchester United tavaly nyáron szerződtetett mexikói csatára. Őt követi a klub sztárja, Wayne Rooney, majd két Tottenham-játékos, Rafael Van der Vaart és Gareth Bale jön a sorban. Az első tízbe befért még a barcelonai David Villa, valamint az örökifjú Ryan Giggs, és az örökös liverpooli kapitány, Steven Gerrard is.

A legkeresettebb játékosmezek (fotó: Kitbag.com)
A legkeresettebb játékosmezek (fotó: Kitbag.com)
A legkeresettebb csapatmezek (Fotó: Kitbag.com)
A legkeresettebb csapatmezek (Fotó: Kitbag.com)
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: a férfi pólóválogatottunk Japán ellen száll vízbe

Birkózás
12 perce

A nagy kettős – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
27 perce

A Chelsea a klubvilágbajnok; vizes vb, nyílt vízi úszás: káosz és meleg Szingapúrban

E-újság
30 perce

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
33 perce

A második félidőben négy gólt rúgva fordítottak, csoportelsők a franciák a női Eb-n

Minden más foci
44 perce

Kosár: helytállt az amerikaiak ellen az U19-es leányválogatott a vb-n

Utánpótlássport
1 órája

„Ilyesmi csak itt, Wimbledonban fordul elő” – Sinner a pezsgős közjátékról

Tenisz
1 órája

Kosárlabda: kilencedik lett az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik