Az év hibája: Stoke City–Bolton 0–5

2011.04.18. 18:30
Címkék
A Stoke 148 éves története legnagyobb sikerét érte el vasárnap, amikor az FA-kupa elődöntőjében 5–0-ra legyőzte a Bolton Wandererst. Vagy mégsem? A Stoke City honlapjának szerkesztője vagy nem nézte a meccset, vagy annyi sört ivott örömében, hogy nem tudta megkülönböztetni a két csapatot és fordítva adta ki az eredményt.

Lehetne akár tipikus, ezerből egyszer előforduló hiba, elütés is – minden újságnál előfordul, kivédhetetlen, mint egy pipába tartó Juninho-szabadrúgás. De ez a helyzet most kicsivel több volt, mint szimpla botlás.

A Stoke honlapján egyébként az lehetett a probléma, hogy a hivatalos állásponthoz képest fel volt cserélve a házigazda és a vendég szerepe, azaz, amíg a Wembley kijelzőjén az állt, hogy Bolton Wanderers–Stoke City 0-1 (majd 0–2, 0–3 stb.), addig a lelkes webszerkesztő fordítva látta maga előtt a csapatokat. És akkor a „sörfaktort" még nem is említettük – meggyőződésünk, hogy az is bejátszott.

De mi működtethette a boltoni honlap szerkesztőjének automatikáját, aki simán átvette a Stoke weboldalára kitett rossz eredményt? És, hogy lehet az, hogy csak a vasárnap délutáni meccs lefújása után 18 órával sikerült eltávolítani a rossz eredményt? Sejtjük a választ: nyilván ekkorra kerültek a webmesterek használható állapotba.

Habár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a Stoke honlapján a hibás fejléc alatt a többi információ már stimmelt, de azért néhány kérdésre szívesen választ kapnánk azoktól, akik csak a fejléc elolvasásáig jutottak el. Mit szólhattak azok a Stoke-drukkerek, akik a honlapról tudták meg, hogy már megint nem sikerült? Mit szólhattak azok a Bolton drukkerek, akik a honlapot figyelve úgy tudták, hogy nyertek, majd hamarosan megtudták, hogy már megint nem sikerült? És mit szólhatott a Bolton webszerkesztője, amikor az 5–0-s diadal tudatában elindult ünnepelni, és kiderült, hogy csapata 1939 óta nem látott verést kapott?

A Stoke City hivatalos honlapja szerint az FA-kupa elődöntő: teljes kudarc (Fotó: Dailymail.co.uk)
A Stoke City hivatalos honlapja szerint az FA-kupa elődöntő: teljes kudarc (Fotó: Dailymail.co.uk)
A Bolton Wanderers hivatalos honlapja szerint az FA-kupa elődöntő: teljes siker (Fotó: Dailymail.co.uk)
A Bolton Wanderers hivatalos honlapja szerint az FA-kupa elődöntő: teljes siker (Fotó: Dailymail.co.uk)
Legfrissebb hírek

Esik az eső, később kezdenek a magyarok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
8 perce

Hosszabbított angol válogatott hátvédjével a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
8 perce

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
22 perce

NS-képeslap: világbajnok nevét viseli a Makovecz-stílusú uszoda

Úszás
31 perce

Cadillac: lehetetlen álomból fényes valóság

Képes Sport
48 perce

3x3-as kosárlabda: Papp Klaudia nélkül is a vb-kijutás a cél Szingapúrban

Kosárlabda
1 órája

Liverpool: tiltakozást szerveznek a szurkolók – a jegyárak emelése miatt

Angol labdarúgás
1 órája

NBA: zsákolóbajnokságot indít Shaquille O'Neal

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik