Webber megerősítette, visszatér a Tasmaniai kihívás

2011.03.23. 17:14
null
Grillparti mehet – az nem olyan veszélyes, mint a bringázás (Fotó: Action Images)
Címkék
A Formula–1-es Red Bull istállóban versenyző ausztrál Mark Webber kedden megerősítette, hogy három év kihagyás után visszatér a nevét viselő Mark Webber Tasmania Challenge.
Az eseményt 2008 óta nem rendezték meg, amikor is Webber eltörte a lábát mountain bike-ozás közben.

A viadalt egyébiránt még 2003 novemberében szervezte meg az ausztrál, akkor egy tíznapos, Tasmaniát átszelő verseny volt, amely azzal a jótékonysági céllal jött létre, hogy adományokat gyűjtsön a gyerekek rákos megbetegedéseit kutató szervezetnek.

Az észak nyugaton fekvő Marrawahból indulva dél felé haladva a partok mentél a keleti végen található Coles Bayig kellett eljutni, 1 000 kilométeren keresztül, kerékpárral, kajakkal, „bakancsos túrával”.

2004 és 2006 között az eseményt nem rendezték meg, 2006 végén azonban Webber hároméves szerződést kötött a tasmán kormányzósággal, hogy a viadal jövőjét biztosítsa. Ekkor hatnaposra rövidült az időtartam, és 600 kilométerre a táv. A 12 részt vevő csapat révén pedig 500 000 ausztrál dollárra növekedett az alap.

2007-ben-ben újabb szabálymódosítások zajlottak, két külön kategóriában lehetett indulni, a Van Diemen-kupán négyfős a 2theXtreme-kupán kétfős csapatok állhattak rajthoz. Mindkét kategóriában 450 km-t kellett leküzdeni (november 17. és 23. között) a World Heritage Nemzeti Parktól a Freycinet Nemzeti Parkig – ugyanúgy kajakkal, túrázva és kerékpárral.

Webber 2008-as lábtörése után a következő két évben elmaradt a viadal, de 2010 decemberében bejelentették, hogy 2011-ben ismét megrendezik a versenyt, csak úgy, mint 2012-ben és 2013-ban.

„Három évnyi szünet után örömmel jelenthetem be, hogy a kihívás visszatér Tasmaniába, és a következő három évben megrendezésre kerül” – nyilatkozta Webber.

„A kihívás mindig is arról szólt, hogy a versenyzők bebizonyítsák kitartásukat. Most, a világ nagy hosszú távú versenyei, lehetővé teszi, hogy a sportolók a végső sikerért küzdjenek, míg olyanok is felbukkannak, akik sosem gondoltál volna magukra, hogy képesek lennének teljesíteni a távot” – tette hozzá a pilóta, no persze nem lehet mindenféle előkészület nélkül nekivágni a viadalnak.

„Nyilvánvalóan sokat kell készülni egy ilyen hosszú távú versenyre, és sokat kajakozni, túrázni, futni, hegyet mászni és kerékpározni is. De az új, ötnapos, háromnapos és egynapos próbákkal úgy véljük, mindenki megtalálja a maga számára ideális kihívást” – zárta gondolatait az ausztrál.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
42 perce

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
47 perce

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
1 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
1 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
1 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
1 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
2 órája