V. J. 2021.09.25 14:18 Frissítve: 2021.09.25 14:48

La Liga: Ansu Fati közel tíz hónap után ismét a Barcelona keretében

Ronald Koeman, a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője csapata soron következő, vasárnapi bajnoki mérkőzésére tervezett keretébe jelölte Ansu Fatit, aki sérülése miatt közel egy éve játszott legutóbb.

Ansu Fati vasárnap visszatérhet (Fotó: AFP)

 

A holland szakember kiemelte: a tervek szerint Ansu Fati csereként a hajrában mintegy tizenöt percet tölt majd a pályán, mert nem akarják elsietni a visszatérését. Hozzátette: a csatár messze van attól, hogy képes legyen a tavalyi formáját nyújtani, miután sokat hagyott ki – valószínűleg két hét alatt sem éri el azt a szintet, talán majd novemberre.

A 18 éves tehetség tavaly ősszel markáns teljesítményt nyújtva, több rekordot megdöntve robbant be a Barcelonába, még a spanyol felnőttválogatottban is bemutatkozhatott, második meccsén már gólt is szerzett. November 6-án azonban a Betis elleni bajnoki összecsapáson térdsérülést szenvedett, és azóta nem számíthattak a játékára.

A hullámvölgyben lévő katalánok sorozatban három mérkőzésükön maradtak nyeretlenek, a Bayern Münchentől elszenvedett múlt heti, 3–0-s hazai Bajnokok Ligája-fiaskót követően nem bírtak otthon a Granadával (1–1), majd csütörtökön Cádizban is csak döntetlenre futotta az erejükből (0–0).

Utóbbi során ráadásul kiállították Ronald Koemant, aki kétmeccses eltiltást kapott. Miután jövője a gyenge szereplést követően erősen kérdőjelessé vált a gárda élén – sajtóhírek szerint múlt héten hárommérkőzéses ultimátumot kapott, aminek kivitelezhetőségét rögtön az első alkalommal elbukta –, még az sem elképzelhetetlen, hogy azelőtt mentik fel a tisztségéből, hogy lejárna a büntetése.

Jövőjével kapcsolatban elmondta: már régóta nem szeret sportsajtót olvasni, és tisztában van azzal, hogy a távozásáról, így az utódjáról is pletykálnak, de nem fordít energiát olyan dolgokra, amik tőle függetlenek, amikre nincs ráhatással, inkább azzal foglalkozik, hogy a csapata győzzön. Kiállításához és eltiltásához annyit fűzött hozzá, hogy reményei szerint a jövőben nem fordul elő vele hasonló, mert bár ő is emberből van, mégis nyugodtnak kell maradnia és az együttese érdekét kell szem előtt tartania minden esetben.

Koemanhoz hasonlóan piros lapja miatt nem lehet tagja a vasárnapra nevezett keretnek Frenkie de Jong sem, míg Jordi Alba, Pedri, Ousmane Dembélé, Martin Braithwaite, Sergio Agüero és Alejandro Balde játékára sérülés miatt nem számíthatnak a tabellán hetedik katalánok, akik vasárnap délután a Levantét fogadják.

SPANYOL LA LIGA
7. FORDULÓ

16.15: Barcelona–Levante (Tv: Spíler2)

2021.10.17 20:53:45

Spanyol labdarúgás P. K.

Depay és Coutinho is betalált, Sergio Agüero bemutatkozott, győzelem a Valencia ellen.

2021.10.14 18:34:53

Spanyol labdarúgás SMAHULYA ÁDÁM

Messi Párizsban, Xavi Katarban, Iniesta Japánban: csak Piqué és Busquets maradt hírmondónak.

2021.10.07 14:16:31

Spanyol labdarúgás SMAHULYA ÁDÁM

A kritika sohasem zavarta, de tudja, hogy Brazíliában és Madridban is rengeteget várnak tőle.

2021.10.03 15:46:52

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

De Tomás és Aleix Vidal volt eredményes az Espanyoltól, a Real csak szépíteni tudott Benzema révén.

2021.10.02 19:07:54

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Griezmann csak a második félidőre állt be, ekkorra már eldőlt a mérkőzés – itt a Koeman-éra vége?