Király-kupa: Ez a vereség nem Valverde hibája – Bartomeu

Vágólapra másolva!
2019.05.26. 10:42
null
Ernesto Valverdét megvédte a barcelonai klubelnök (Fotó: AFP)
A triplázás helyett mindössze egy címet nyert meg a Barcelona labdarúgócsapata, amely a bajnoki aranyérem mellett előbb 3–0-s előnyről kiesett a Liverpoollal szemben a Bajnokok Ligája elődöntőjében, majd szombaton 2–1-re elbukta a Valencia elleni kupadöntőt.

 

 

A vereséget követően Josep Maria Bartomeu, a Barcelona elnöke azt mondta, nem hibáztatja Ernesto Valverde edzőt. „Nem gondolom, hogy ez az ő hibája lenne. Ernestónak szerződése van a következő szezonra, ő az edző” – erősítette meg. A szurkolóknak köszönetet mondott, és annyit árult el, a jövőben lesznek változások a klubon belül, de erről még korai lenne beszélni.

„Jól érzem magam, de valóban, ha az ember nyer, mindig boldogabb. Sajnos veszítettünk, nem tudtuk teljesíteni az elvárásokat. Ellenfelünk nagyszerűen kontrázott, belőlünk hiányzott a szikra az eredményes befejezésekhez” – nyilatkozta Ernesto Valverde.

Gerard Piqué, a Barcelona védője szerint az Anfield Roadon történtek rogyasztották meg teljesen a csapatot. „Ha nem kapunk ki 4–0-ra a Liverpooltól, hanem továbbjutunk a Bajnokok Ligájában, akkor biztos vagyok abban, hogy meglett volna a triplázás, amelyre két és fél hete még minden esélyünk megvolt. Akkor megnyertük volna ezt a kupát, de a BL-t is. Így most egyedül a bajnoki aranynak örülhetünk” – mondta.

A Valencia edzője, Marcelino elérzékenyült a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. „Ez pályafutásom legboldogabb napja, először vezethettem döntőben a csapatom, és mindjárt nyerni tudtunk. Igazi diadal ez. Ha decemberben vagy januárban megkérdeztek volna, biztosan azt mondom, nem is számolok ezzel. De bíztunk a munkánkban, a kiváló szakemberekben. Köszönöm a játékosaimnak, az edzői stáb tagjainak, a szurkolóknak és a családomnak.”

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
DÖNTŐ, SEVILLA, BENITO VILLAMARÍN STADION
BARCELONA–VALENCIA 1–2 (0–2)
Sevilla, Estádio Benito Villamarín, 53 698 néző. Vezette: Undiano Mallenco
BARCELONA: Cillessen – N. Semedo (Malcom, a szünetben), Piqué, Lenglet, J. Alba – Busquets – Sergi Roberto, Rakitic (Alená, 76.), Arthur (Ar. Vidal, a szünetben), Coutinho – Messi. Vezetőedző: Ernesto Valverde
VALENCIA: Domenech – Wass, Garay, Gabriel, Gayá – Soler, Parejo (Kondogbia, 76.), Coquelin, Guedes – Gameiro (Piccini, 72.), Rodrigo (Diakhaby, 88.). Vezetőedző: Marcelino
Gólszerző: Messi (73.), ill. Gameiro (21.), Rodrigo (33.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik